A következő dolog történt velem: Éveken keresztül nem kaptam munkát. Alkalmi munkákból éltem (fekete mosogatás stb.) Majd elvégeztem egy biztonsági tanfolyamot fegyvervizsgával együtt és még így sem vettek fel sehova. Egy idő után meguntam az egészet, 10 év telt így el, és semmi változás nem volt. Sokan voltak, akik imádkoztak értem, utána megáldott az Úr, csak úgy tudott engem az Úr tovább vinni, ha rajta maradunk az úton, győztesek leszünk, így egy nem vagyoni pert nyertem egy olyan cég ellen, akik romákat nem foglalkoztatnak és a Bíróság 500 ezer forintra ítélte őket. .
.
Bementem a megbeszélt időbe a céghez, de a titkárnő mondta, hogy romákat nem foglalkoztatnak és ne is töltsek ki adatlapot. Elmentem az ombuscmanhoz, aki kirendelt nekem egy ügyvédet. Az ügyvédnő azt mondta, hogy ilyen még nem történt és hogy másfél évig is el fog húzódni az ügy. De félóra múlva már ítéletet hoztak! Minden egyszerű volt, mivel a cég beismerő vallomást tett, az ügyvédjük rendkívül zavart volt. Ennek a pernek folytatása következik, mivel fellebbeztek és a másodfokú Bíróság hoz ítéletet. Ez nagyon tetszett a médiának, mert nagyon felkapta a hírt. Behívtak a Jó estét Magyarországba, másnap megkeresett a C rádió, a Kossuth rádió is. Ezután a Klub rádió élő adásában mondhattam el, hogy mi újság. Vannak dolgok, amiket nem lehet elsumákolni. Ez egy jelképes összeg és a továbbtanulásomra jó lesz. Szeretnék tovább tanulni, jelenleg esti gimnáziumba járok, és nagyon érdekel a jog, ezt szeretném tanulni.
.
Szerettem volna irodai munkát vállalni, de azt mondták, hogy erre körülbelül egy százalék esély van, az úr ezt 100 százalékosra változtatta. Egy irodaházban dolgozom. Nagyon meg tudja áldani az embert az Úr, ha az ember hűséges és hisz!
Ennek jutalma van! Jelenleg egy elit helyen dolgozom. Nemrég meghívtak a reggeli Mokkába és ott látott meg a főnököm és nagyon megkedveltek, megszerettek, befogadtak engem. Kaptam karácsonyra ajándékot is. Teljesen egyedül vagyok, bíznak bennem. Ez számomra hatalmas bizonyság, életem egyik legnagyobb csodája, de azt mondom, hogy ez csak a kezdet! Az úr nem szűkölködni hívott el, hanem hogy megvan minden. Szükségem van minden nap az Úrra! .
Az ember életében az Isten a Bíró a sátán az ügyész és Jézus az ügyvéd és van mennyei bíróság is, ugyanúgy mint a földi pályán. Attól, hogy megtérünk nem csorbulnak a jogaink, nem erről szól a kereszténység! Sokkal több jogunk lesz. Jogunk lesz Jézus nevében megkötözni a démonokat. Egy világinak nincs erre joga, mert nem Jézus uralkodik a szívében, és meg van írva, hogy nagyobb aki bennünk van, mint aki a világban van! Jogunk van az áldáshoz is, ha betartjuk a követelményeket!