- Milyen háttérből jöttél, milyen volt a gyerekkorod?

Sárközi Sándor vagyok.
Születésem után rögtön állami gondozásba kerültem. Három éves koromban nevelőszülőkhöz adtak, egy idős hölgyhöz, sajnos ez a hölgy nem tudta, hogy mi a szeretet és hogy hogyan kell egy gyermeket felnevelni. Elég sokszor megvert engem, már gyerekkoromban belém nevelte a félelmet, nagyon sokat voltam az utcán vagy a szomszédoknál, haveroknál. Isten kegyelméből felnőttem, összeálltam egy hölggyel, a gyermekeim anyjával, aki három fiúgyermeket szült nekem. Én dolgoztam és bűnöztem. Aztán egyszer otthon voltam egyedül és elgondolkoztam nagyon mélyen, hogy miért élünk ilyen nagy szegénységben? Az egész környezetem szórta a pénzt és dolgoztam, bűnöztem, és mégsem volt jó és elkezdtem Istent keresni a szívemben, vajon létezik-e? Akkor Isten megszólított és ezt mondta, ezt a két szót, HIGYJÉL BENNEM! Tudtam, hogy Isten szólított meg, tudtam és éreztem.

Ekkor kezembe került egy Biblia, amit elkezdtem olvasni, éjjel-nappal, valósággal faltam az Isten beszédét. Tudtam, hogy meg kell térnem, de nem tudtam hogy, hogyan és nem tudtam, hogy mit csináljak. Teltek az évek, sajnos elváltam a családomtól, elkezdtem zülleni. Bekerültem a börtönbe csoportos rablásért hat évet kaptam (Vácon). A börtönbe volt és még most is van egy baptista gyülekezet, oda jártam fel hétvégeken, de inkább csak azért, hogy a testvéreimmel találkozzak. (Ők is ott voltak.)

Egy alkalommal, ahogy ment az Igehirdetés, az Igehirdető pont azt mondta el, hogy mit kell tenni, amikor meg akarunk térni, azt mondta, hogy Jézus elé kell menni és a bűneinket meg kell vallani neki és utána bocsánatot kérni, ez szíven talált és egyből mondtam magamban, hogy ezt megteszem a zárkába. Bementem a zárkába (32-be) engem nem érdekelt senki és semmi, lefeküdtem az ágyamra, befordultam a fal felé és elkezdtem sorolni a bűneimet Jézusnak, utána behívtam őt az életembe és azóta bennem lakik.
Halleluja!

Közben alakult egy kis csoport, amit úgy neveztek, a mai napig is úgy nevezik, hogy Hit Gyülekezet. Hát én nagyon nehezen mentem át, mert nem tudtam őket hová tenni. Hallottam, hogy nyelveken szólnak, történnek szabadulások, de valami visszatartott (most már tudom, hogy ki).
Egyik alkalommal ott álltam az ajtó előtt és azon gondolkodtam, hogy bemenjek, vagy ne menjek és akkor kinyílt az ajtó, valaki kinyitotta (nem Isten) és ott volt a Lakatos Imi és a többiek és mind mondták, gyere be. A Lakatos Imi már többször mondta nekem, hogy menjek át. Átmentem, a tanítás nagyon meggyőzött. (Hazataláltam.)

- Bent a börtönben ez hogy érintett, volt benned félelem?
Volt, hogy még szégyelltem, de egyre bátrabban fel mertem vállalni. Közben megkaptam a Szent Szellem keresztséget, amit Istennek köszönhetek és vízben is megkeresztelkedtem.
Minden megváltozott, nem éreztem a falakat, meg tudtam mindenkinek bocsátani. Hálát adok Istennek, hogy bekerültem a börtönbe és megtalálhattam őt, mert tudom, hogy nagy tervei vannak velem.
Elmúltak a félelmek, gátlások, gyomorfekély, érszűkület. Szeretem az embereket és imádom Istent. Teljesen másképp gondolok már mindent, átértékeltem az életemet.

- Mit üzensz azoknak az embereknek, akik benne vannak azokba a dolgokba, amiket te átéltél?
Ha kilátástalan helyzetben is vannak, fogják meg a Bibliát és nyissák meg a szívüket, ennyit üzenek, mert már tudom, hogy megváltoztatni csak Isten képes. Nagyon gátlásos voltam, 2 szót nem tudtam beszélgetni az emberekkel, de mióta az Urat megismertem, hála neki ebből is megszabadított. Jelenleg albérletben lakom, nincs feleségem, de tudom, hogy Isten ezt is megadja. Dolgozom és minden nap hálát adok Istennek, azért amit tett.
Soha senki nem tanított semmire és most maga az Úr tanít mindenre, az Ő utaira.
HALLELUJA!

Pásti Bélának hívnak, Mezőtúron születtem. Katona családban nőttem fel, édesapám az egyetem elvégzése után komoly beosztásba került a hadseregnél. A munkájából kifolyólag elég sokszor kimerülten jött haza, édesanyámmal és velünk is eléggé mogorván viselkedett. Én is egyre jobban elmaradoztam otthonról, az átlagosnak nem mondható életemet egyre jobban át- és átszőtte az a láthatatlan sötétség, melyben egyre mélyebbre süllyedtem. Már 15 évesen többször is eljöttem otthonról, bulikba jártam és már akkor is teljes nihilség volt az életem. 16 évesen elkezdtem érdeklődni a küzdősportok iránt, ami nemhogy nyugodttá de még erőteljesebben agresszívvá tett.

De volt egy holtpont az életembe mikor bevittek katonának, de ott se tudtam megmutatni a jobbik arcomat. Többször voltam fogdában. Amíg csak visszaemlékszem mindig lázadtam, soha nem akartam beállni a sorba. Leszerelésem után elhelyezkedtem a Belügyminisztériumba a Metró Akciócsoporthoz. De ott már megmutatkozott, vagyis nyilvánvalóvá vált, szerénységemnek nyomát sem láttam. Ezen időszakban teljesen eluralkodott rajtam az erőszaknak a hatalma, teljesen kiélhettem magamat, úgy tomboltam mint egy tornádó, nagyon sok embert megaláztam emberi mivoltában. Ezt nem is hosszú ideig csináltam, a cégtől való kilépésem után reménykedtem, hogy jobb sorsra fordul az életem. De ez az új élet a még sötétebb sötétség hatalmával kezdődött, jó kereset, kőkemény bűnök (zsarolás, pénzbehajtás, gépkocsi lopás, és az élvezetek teljes hajszolása.) Többször voltam előzetes letartóztatásokban, börtönben is voltam de ezek sem hoztak pozitív eredményeket.

Hiába volt családom, pénzem, értékeim mégsem voltam boldog. 1998-ban elváltam és mindent hátra hagyva eljöttem otthonról, mindent előröl kezdve. Biztosítási csalásokból éltem és egy fokkal megint mélyebbre süllyedtem. 2OOO-ben megismertem egy lányt, élettársammá lett és született egy kislányom. Ez sem hozta meg a boldogságomat, mert a pénz mindent befeketített.
Dicsőség az Úrnak 2OO1. szeptember 11-én találkoztam a Váci utcában egy ismerősömmel. Elmesélte hogyan szabadult meg a kábítószer fogságából. Elmondása szerint o már ekkor 5 éve meg volt térve, elkezdett Istenről beszélni, mire én elkezdtem támadásba lendülni és obszcén kifejezésekkel illettem az akkor még ellenségnek tűnő társamat. Igaz nem is sokáig tudtam hallgatni ezt a számomra idegen beszédet és tíz perc múlva ott hagytam az embert mint eb a Szaharát. Teljesen feszültté váltam nemcsak a jelenléte miatt, hanem az Amerikában történt terrortámadás miatt is. Hiszen 35OO ember életét veszítette azonnal, családos emberek és anyák is.

Ez a szeptember 11-dikei nap meghatározó volt az életemben, biztos nem véletlenül. Ez az egész olyan hatással volt rám, hogy utána órákig csak céltalanul bolyongtam a városban. Szerdától szombatig nem tudtam bűnbe keveredni, pedig lett volna mit csinálnom. Az, hogy a telefonjaimról miért vettem le az akkumulátort máig nem tudom megmagyarázni. Csak azt éreztem, hogy várnom kell.

Ez a pár nap egy szempillantás alatt elröpült, és eljött a vasárnap reggel. Hat órakor úgy kivetett az ágy, mint tenger a partra vetett halat. Azon gondolkodtam menjek-e vagy maradjak. De nagyobb volt azaz erő, ami rábírt arra, hogy kocsiba üljek és megcélozzam a Gyömrői utat. Nagyon gyorsan pörögtek az események, már fél tízre itt voltam a Hit Parkban. Nagyon sok boldog embert láttam és akkor már derengett bennem, hogy nem egy holmi szektába jöttem. Ott találkoztam az ismerősömmel és izgatottan kérdeztem tőle, hogy mikor kezdődik az előadás. Akkor már éreztem a bensőmben, hogy valami ki akar belőlem szakadni mint a palackba zárt szellem. Ahogy elkezdődött a dicséret egy tüzes nyilat éreztem közelíteni a szívemhez. Abban a pillanatban a székbe döngölt az a láthatatlan erő és semmi mást nem tudtam csinálni mint hangosan zokogni. Azt éreztem, hogy összedőlt bennem egy világ. Isten megszabadított minden bűnömtől, imádásomtól azonnal.

A mai napig nem tudom hogyan mondtam el a megtérő imát, csak arra emlékszem, hogy Jézus Krisztust befogadtam a szívembe örökre. Ez abban a pillanatban gyökeresen megváltoztatta az életemet. Dicsőség Istennek! Egész testemet egy izzó vasdarabnak éreztem és tudtam, hogy nekem szólnom kell az emberekhez csak akkor még nem tudtam, hogy kinek és mit. A következő két napban egyáltalán nem aludtam, de ha aludtam is én arról nem tudok, többször is felkeltem éjszaka. Érkezésem volt a fürdőszobába, a tükör elé vizsgálgatván szemeimet normálisnak tűnnek-e. De aztán konstatáltam magamba, hogy teljesen normális vagyok, egy kicsit megnyugodtam, de ez a nyugalom nem volt teljes, mert már úgy vártam a szerdát mint a Messiást.

Délután arra lettem figyelmes, hogy az embereknek hirdetem az evangéliumot, és, hogy az élő vizek folyamai áradnak belőlem. Nem is tudtam valójában mit mondok csak annyit tudtam, hogy be kell töltenem azt a feladatot amit Istentől kaptam. Dicsőség az Úrnak vasárnap már vittem az embereket megtérni, és ez két éve folyamatosan így megy. Most már határozottan tudom mi a feladatom az utolsó időkben. Mindezt Jézus Krisztus hatalmas nevében cselekszem.
ÁMEN

Az Úr szolgája Pásti Béla

- Milyen volt a gyermekkorod, honnan jöttél?
Gyermekkoromban jól elvoltam, szoba-konyhás lakásban laktunk. Ötödikes koromtól kezdve rossz gyerekké váltam. Zaklattuk a haverommal a lakókat az utcákban, a környéken névről ismertek. Egyszer sorakozón elkaptam egy gyereket, és az arcát keményen a kőpadlóba verdestem a hajánál fogva, fröcskölt a vére. A tanár szerintem ki akart ütni - úgy akart leszedni róla, de nem jól talált el. Mikor meglátta, gondolom megrémült. Az arcom két hétig kék meg lila volt. Egy iskolában sem láttak szívesen. Bekerültem egy újpesti iskolába, ott is mindennap verekedések mentek, meg kemény lelki-fizikai terror. Majdnem mindennap verekedni kellett, elég is lett belőle nyolcadikra. Ezek az évek bolti, áruházi lopásokkal teltek. Egyszer úgy ledobták a kisebbet a lépcsőn, hogy betört a feje. Akár a nyakát is törhette volna. Innen is hamar ki akartak vágni, de az igazgató azt mondta. "Ha kirúglak innen, akkor neked véged." A beírásoknak nálam semmi értelme nem volt.

Elvégeztem az iskolát, az idő haladt. Otthon is komoly problémák voltak. Anyám erősen ivott, aminek én is oka voltam. Volt, hogy a szüleim közé kellett állni, nehogy Anyám Apámba tegye a kést. Állandóan az utcán voltam a haverokkal. Idősebbek meg fiatalabbak együtt. Megesett, hogy kocsmákat, éttermeket fenyítettünk szétraktuk - ... Bár én elhatárolódtam a véres balhéktól, mert meggyűlöltem az erőszakot, ezért ezekről a balhés évekről most nem szólnék. Egy idő után bejött a drogkorszak és minden haver keményen benne volt kezdetektől. Először csak a "buli" vitt bele, később a pénz, bár én "régimódi gengszter" voltam, mert nem árultam, és a fogyasztásba is később kezdtem, de több mint 8 évig szívtam a füvet, meg bejött még ez meg az. Most az alsó korhatár 13-15 év a droggal való ismerkedésnek. Én akkor 18 körül indultam neki.

Először a parkban jöttek oda hozzánk tesók, akiket a mai napig jó barátaimnak tartok és az életem bármikor értük adnám. Az egyik el kezdett velem beszélni Jézusról. Nagyon boldognak látszott. Gondoltam: "Jé, egy tiszta ember! - bolondoké a Mennyek országa, benne is van a Bibliában". Átéléssel beszélt nekem, de kínai volt számomra az üzenet, bár tudtam Isteni eredetű. Ekkor már ismertek a nyomozók is és a rendőrök, de ügyem csak egy betörés volt, aminél elbuktam. A "nagyöregek" is felfigyeltek ránk az éjszakában. Ekkor már ismerték a neveket. Mindent meg tudtam szervezni és mindig a háttérben maradtam. Voltak nyomozók, akik tudták, nekem eszem van és nagyon vágom az alvilági mikénteket. Gond nélkül tudtam a csibész becsületet. (Még akkor volt is.) Az idősebbek szemében is ez jött le: ez nem egy hülye gyerek, bár volt ilyen is, olyan is. "Felnőtt" módon gondolkodtam - átvitt értelemben. Azután erősen bejött a szer és vége lett ennek az időszaknak. A mélységek jöttek. Jézus viszont az utcáról szedett fel. Minden kocsmában ismertem mindenkit és szerettek is, mert gerinces voltam. Minden szórakozóhelyen is ismertek, "problémásan" szórakoztunk. A pia már a drogok mellett ment. Telt az idő. Egyszer leszedték a barátomat, szét volt LSD-zve. Az utcán találkoztunk keresztényekkel, kérdezték imádkozhatnak-e értünk? Mi meg ... voltunk mondtuk: persze! Úgy néztünk ki, hogy nem mernék odamenni. Ez az ima leszedte a barátomat az LSD-ről, amíg kenet alatt volt. De mivel a szer a vérében volt, csak egy időre. Ekkor már érdekelt a Biblia és olvasgattam is, bár mindezek az Isten vonzásából lettek.

Megtértem az utcán és megtértem a Gyömrői úton. Mikor keresztelkedni mentem, felhívtam a Nagyanyám, aki erősen vallásos volt. A maga módján jót akart, Isten felé akart vinni, de a vallás csak rontott a helyzeten. Mondtam neki? "Ne kérdezz semmit, gyere el, olyat látsz, amit nem fogsz elhinni." Akkor megtért, azóta megkeresztelkedett. A vízkeresztségem 2000. április 01-jén volt. Sokan voltunk és tudtam az Úr velem van, ott volt mellettem. Mentek az emberek a medencébe és nem értettem: Itt van az Úr! Ezek hogy nem vesznek észre semmit?! Akkor azt kértem mindig legyen velem, ezért lehetségesek e sorok. Ezek után el kezdtem gyűlölni azt az életet, amit éltem. Bár a Sátán erősen próbálkozott. A megtérésre nemcsak az Úr miatt volt szükség, hanem olyan lett a dolgok menete, hogy tudtam, ha ez így megy tovább megőrülök, bedilizek szó szerint. Sok volt a stressz, állandó illegalitás, megfigyelések, razziák, lehúzások. Komoly tűz okozások voltak, könyvet írhatnék róla. Tudatomnál voltam, éreztem, tudtam a jelekből, érzéseimből, gondolataimból, ezek már tünetek, komoly tünetek. Nem volt veszteni valóm.

Otthon szólt a dicséret, bár idegenkedtem a daloktól, a zenétől, mivel nem illet hozzám. Mondták is rám: nem normális. Abban az időben nehéz volt hinni is, de tudtam Isten csodatevő. Megragadott Mózes, az exodus. Isten embereinek a példája: József, Dávid. Ez volt az én exodusom.

Sokszor vissza is estem. Élve jártam meg az Úr nélküli életben a poklot. Anyám halálakor kimentünk a parádéra, a haverom hívott el. A vonatig 1 fű, a vonaton 1 fű, meg egy üveg whisky - így indítottam. A fű csak piával jött be. Mink a spamok ekit pezsgővel fejeltük meg. Elvesztettem egyszer a spamokat, és gyalog indultam el haza. Csak annyira néztem ki vadul, hogy mikor agresszívan elindultam egy 10-15 fős csoport felé, inkább csendben kikerültek. Ez volt este, a yardok az úton kétszer szétkaptak. Otthon hajnalig a pornó csatornát néztem. Reggel TV-zek, benyit apám: Anyád rosszul érzi magát. Zaklatott volt. Sokszor megesett, mondom: jó és mit tudok én most csinálni?! Utána benyitott másodszorra teljesen megtörve - sírva mondja: fiam Anyád meghalt...

Úgy kész voltam, hogy nem tudott érdekelni. Félórán át élesztettük újjá, de nem segített, gégerákban halt meg gyengén, csontsoványan. Otthon ültem készen, nem néztem meg, csak sípolt a sokkoló. Még aznap betették egy pléhkoporsóba és elvitte a fekete autó. A temetésen én a bűneim miatt sírtam. Betöltött a Szent Lélek. A halál nem tudott megérinteni. Akkor azt mondtam: Istenem nem engedem ezután, hogy bárkit ellopjon az ördög.

Az egész család, aki csak él, megtért, sokan, a legtöbben megkeresztelkedtek. Szeretik az Urat, az életük része. Sokszor bántottam meg az egyházat és a testvéreimet, ezúton is bocsánatot kérek a károkért és rágalmakért. A gyülekezetben talán nincs is még egy olyan bűnös ember, mint én. Sok kárt okoztam magamnak és másoknak is emberileg, lelkileg, szellemileg. Sokat könyörögtem Istennek, Ő mentett meg! Élve jártam meg a poklot. Egy dolgot tudok: Mi az, hogy Isteni kegyelem.

Most 27 éves vagyok, megtaláltam az utat, gyerekeket szeretnék és családot, szeretnék más emberként élni és áldás lenni másoknak, ezért érdemes élnem.

Olyan sok gonosz dolgot tettem. Az első jó könyv, amit elolvastam (Niczky ) A repülj kicsim, repülj című volt. Most repülök, mint a madár. Az utolsó buta dolgon is nagyon boldog vagyok az Úrral. Apukámék nemrég voltak Izraelben, egy keresztény feleséget adott neki az Úr, megáldotta a családomat.

Én kertes házban élek egyedül, "nem a híd alatt döglök meg", és nem a "sitten rohadok el". A húgom is egyedül él, külön lakásban és haladunk lassan, biztosan előre. Mikor Apámék Izraelben voltak, ment le a nap, én meg vonatoztam be a gyülibe, szólt hozzám a Szellem: "Gondoltad volna 5 évvel ezelőtt, hogy édesapádék Izraelben nézik azt a naplementét, amit Te most?" Isten minden várakozásomat felülmúlta, és ezt teszi mindennap, ha kell az életemben, ahogy az Ige is mondja: "Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened, megerősítelek és megsegítlek, igazságom jobbjával támogatlak."

Épp ma kivizsgálták a tüdőm. 14 éves koromtól dohányoztam, és több mint 8 évig drogoztam, füveztem, és mégis a tüdőm állapota jobb az átlagnál. Ez az eredmény. Sokkal jobb: 100%-os.

Istenre minden embernek szüksége van! Szüksége, hogy ne tévessze el a célt, azt a nemes célt, hogy Istennek és Istenért éljünk, neki adjuk a dicsőséget. Isten képmására lettünk teremtve és ezt Istennek az eszünkbe kell juttatnia, kell, hogy megtisztítson. Ez az isteni cél: az ÉLET és életadás, az Úr Jézus Krisztus az egyetlen út, igazság és az ÉLET.

Bertalan