Feltámadás napjainkban
 Halál hol a te fullánkod? Jézus Krisztus győzött a halál felett! Visszajött és amikor még itt élt a földön akkor is több embert feltámasztott, de azt mondta, hogy ezt mi is meg fogjuk tenni. Napjainkban az ezekről készült beszámolók egyik forrása ez a weblap. Emberek támadtak fel a halálból Jézus Krisztus nevében a Szent Szellem ereje által Isten dicsőségére!



EGY HÁROMNAPOS HULLA FELTÁMADT!



Megdöbbentő… – summázza a hatást a halált megállapító dr. Anuebunisa. – Egy halott, aki él…” Daniel testét azután egy halottasházba vitték, hogy bebalzsamozzák. A balzsamozó visszaemlékezése szerint azonban ez lehetetlen volt, mert ahányszor megpróbálkozott azzal, hogy a halott testébe a bomlást akadályozó vegyi anyagot fecskendezzen, egy furcsa erő mindannyiszor megakadályozta, hátratántorítva őt a testtől. Ezen még a sokat tapasztalt, megmagyarázhatatlan jelenségekhez szokott hullamosó is fennakadt, úgyhogy egy időre feladta a próbálkozást. Éjszaka tovább folytatódtak a rejtélyes események. A hullaházból hangos zene, éneklés és tapsolás hallatszott, amely mindannyiszor abbamaradt, amikor megpróbált belépni az épületbe. Másnap kollégáival együtt sem voltak képesek elkezdeni a balzsamozást, mivel ismét nem tudtak közel kerülni a testhez, amelyet végül a Daniel halálába belenyugodni képtelen özvegy vitt el a helyszínről. Nneka tudta, hogy Reinhard Bonnke Onitshában szolgál, ezért kiharcolta a családnál, hogy elvihesse férje háromnapos holttestét. Onitshában nem kis nehézségekbe ütközött, hogy a Grace of God misszió épületébe egy halottal bejussanak. “Az épület előtt folyó vitáról Bonnke is értesült, és személyesen utasította a biztonsági őröket, hogy engedjenek be minket – meséli Nneka. – Akkor is csak úgy mehettünk be, hogy Danielt kivették a koporsóból, és karjánál fogva cipelték be egy alagsori helyiségbe, hogy az emberek ne ijedjenek meg.” Daniel természetesen a hullamerevség állapotában volt ekkor, így a segítőknek nem volt könnyu dolguk, amikor bevitték és két összetolt asztalra fektették. “Olyan volt a teste, mint a szárított hal” – jegyzi meg az egyik pásztor, aki a többiekkel együtt imádkozott Daniel feltámadásáért. “Amikor a két angyal kihozott a mentőautóból, átadtak egy másik angyalnak, aki magával vitt, hogy mutasson valamit – szól Daniel beszámolója. – Először a Paradicsomba vitt… Embereket láttam olyan fehér öltözetben, mint amilyen az angyalokon is volt. A testük úgy fénylett, hogy angyaloknak hittem őket, de a velem lévő angyal azt mondta, ők is emberek: ők azok, akik a földön élve Istent szolgálták, a hitüket Krisztusba vetették, és igazak voltak… Istent dicsőítették, pontosan együtt énekelve és emelve a kezüket, mintha valami egyszerre mozgatná őket. Annyira megragadott, amit láttam, hogy szerettem volna csatlakozni hozzájuk, de az angyal nem engedett… Ezután egy nagy palotához mentünk, amelyről az angyal elmondta, hogy Jézus készítette el azok számára, akik az utolsó napon igaznak találtatnak. Az épületet össze sem lehet hasonlítani semmivel, ami a földön található. Az angyal azt mondta, hogy a palota készen áll, de a szentek még nem készek. Jézus azért késlekedik, mert az Egyház még nincs készen… Ezután az angyal egy szempillantás alatt egy hatalmas kapu elé vitt, amely a pokol kapuja volt. Ahogy a kapu kinyílt, elgyötört emberi arcokat láttam, mindenféle fajú és bőrszínu embereket… Nem láttam mást, mint egy furcsa erőt, amely kínozta őket. Nem volt tuz, nem láttam lángokat, de olyan volt, mintha tuzben égtek volna, és a szenvedésük kibírhatatlan volt… Egy hatalmas árok választott el a pokol kapujától… Az egyik ember a nevemen szólított, és azt mondta: ő is pásztor volt a földön, de elsikkasztotta a gyülekezet pénzét… azt mondta, ha segítek neki kijönni, visszaadja a pénzt.” Mindeközben Onitshában már javában folyt az ima Daniel holtteste felett.