Ott kezdenénk, hogy milyen volt a gyerekkorod?
A gyerekkorom, az elég zűrös volt tizenévesen belekerültem olyan dolgokba, amikbe más tizenhét húszévesen kerül bele. Családban én vagyok a legkisebb és a családban a legidősebb bátyám üzemeltetett egy bordélyházat, akkor ő még nem tért meg és néha felkért arra, hogy én vigyázzak a lányokra én figyeljek oda, hogy a kuncsaftok fizessenek, vagyis kecskére bízták a káposztát. És hát már korán ott éltem az életem a lányok között, és mindent már korán láttam és magam is kipróbáltam. Éreztem mindent az erkölcstelenségeket, a paráznaságot, és ez kihatott az életemre is. Nem is sokat foglalkoztam semmivel, nem érdekelt az iskola, sem a továbbtanulási lehetőség , mert a bátyám volt a példaképem, és én is ebből akartam megélni, és meggazdagodni.
És egyszer anyukámmal elmentem a postára, csekket kelet befizetni de hosszú volt a sor és láttam egy színpadot. 
Én kinéztem, milyen buli van itt. Míg anyu sorba áll, kimegyek és szórakozok. És láttam ott egy keresztet, na mondom, biztos valami szekta vagy valami hülyeség. Ott volt egy barátnőm, akivel régen jártunk, és neki már evangelizáltak és bizonyságot tettek. Egy testvérnő, és megkérdeztem tőle mi van itt, és mondták, hogy a Hit Gyülekezetéből jöttek és jöttek evangelizálni. De ne foglalkozzak velük, mert ezek hülyeséget mondanak, és nem is jó ez. Jött hozzánk egy srác és én nagyon büszke ember voltam, mindenem megvolt, amit egy felnőtt meg akarna szerezni. Akár ruhában, akár pénzben.
A bátyám és a szüleim támogattak, mindent megadtak, hogy én vagyok a legkisebb. És jött hozzám egy olyan srác, aki szakadt volt, nem az én stílusom volt. Isten áldja meg, nagyon szeretem azt az embert. Egy ilyen szakadt, nem egy romához illő ember, mondta, hogy gyere térjél meg. És elkezdtünk beszélgetni, de először nem is a nevemet adtam meg neki, mert ugyebár olyan sok mindenkinek kellett hazudni, családomat ne igazán találják meg, ne tudják kiről van szó, azt mondtam neki, hogy Krisztiánnak hívnak. És elkezdtünk beszélgetni és több óra eltelt már a beszélgetésből és azt vettem észre, hogy mindenre tud nekem válaszolni.
Mi van akkor ha nem lehet barátnőm, kihez fogok fordulni, fiatal ember vagyok, élni kell ezzel, hormonok, stb. és egyénileg mindenre tudott válaszolni nekem, és ez nagyon megfogott mert kerestük mi Isten országát, előtte is jártak hozzánk a Jehovák, a mormonok különböző felekezetből jártak hozzánk emberek. És nem igazán találtuk meg velük a kapcsolatot mert a Jehovák eljöttek hozzánk, mikor nem voltunk otthon, megloptak minket. Csalódás ért mindenbe. Jöttek, megloptak minket, szerszámokat elvitték, a mormonoknál már olyan szinten ment az egész, hogy nem volt hiteles amit ők mondtak, Nem fogadtuk el, én elfogadtam, de a család anyuék próbálták, hogy benne van a roma identitásban valamilyen vallás. És a végén anyu is odajött hozzánk, keresett hogy hol vagyok, meg talált engem és ő is elkezdett beszélni azzal az emberrel úgy hívják, hogy László Csaba. Anyu is nagyon jól érezte már magát, és éreztük Isten jelenlétét, hogy ő nem falsból beszél, e mögött van valami. A szent Szellem.
Ott a helyszínen megtértünk, elmondtunk a megtérő imát, de nem tudtuk mit mondunk el csak úgy próbálgattuk. Megtértünk, és eljöttünk a Folyondár utcába, a Hit Gyülekezetébe. a biblia iskolába. Úgy mentem le, hogy kérdeztem, hogy Csabikám milyen lányok vannak ott? Azt mondta, hogy jók, de ők nem olyan lányok. Mondtam jó, de majd nézd meg. Lementünk én és a nővérem. Úgy mentem be a csarnokba, rágyújtottam a gyülekezetbe. Jöttek a szolgáló testvérek, hogy ezt nem szabad, és körbeálltak hátul és rátettek egy lapáttal, és még jobban szólták az evangéliumot. Minden embert másképpen kapja meg, mindenkinek van egy stílusa, amiket mondott nekem az az ember, elfogadtam, de nem a stílusomban mondta el nekem a Csaba. S akivel a találkoztam ott a gyülekezetbe az felvette az én stílusomat az Istenről mesélt nekem. És hívták a megtérőket, ez 97-ben volt, és Surjányi Csaba evangelizált akkor emlékszem, kimentünk, és mi már az elsők között ott voltunk és láttuk azt, hogy imádkoznak az emberért és összeesik. És nagy ijedelmet keltett bennünk hogy mi történik? Anyu, az depressziós volt világéletében, régebben gyógyszeres kezelések alatt állt, fóbiái voltak, és ezért ő nagyon félt, hogy juj elesett ez az ember, most mi van ezzel?
A nővérem odament és elmondta a megtérőimát, imádkozott érte a Csaba és összeesett. Anyu meg kapott a gyógyszer után, hogy most mi van itt? Jöttem én, mondom biztos valami gáz, és betartottam a lábam, gyere imádkozz értem, mondom, és imádkozott értem, és nagyon betartottam a lábam, hogy ne essek el, mert szégyelltem is. És összeestem. És én csodálkoztam a legjobban hogy mi ez, milyen zsibbadt a lábam, annyira megérintett Isten Szelleme már akkor, hogy összeestem és egyből szabadultam. Utána pedig jött a családom, jött a bátyám, jött apu.
Apu alkoholista volt, a bátyám kábítószeres volt, mind megtért. Nővéremnek is mondták, hogy nem lehet gyereke, mert nőgyógyászati problémái vannak, és dicsőség az úrnak lett gyereke. Van egy 4 éves gyereke, lassan öt. És én így a végén röviden összefoglalva nem igazán szerettem iskolába járni, és olyan iskolába jártam, amit a rosszak iskolájának neveznek. Még utána is a megtérés után, mert rosszak voltunk. Nem tanulni jártunk oda, hanem szórakozni, cigizni.
Ezek után ott is elkezdtem szólni az evangéliumot, és nagyon sok ember lejött már a gyülekezetbe, és én elvégeztem a 8 osztályt. És sokáig nem is dolgoztam, nem is mentem tovább. De a megtérés annyira átformált. Az Úr annyira felemelt, hogy elvégezhettem a Szerkesztő-riporteri iskolát, és elmentem a média közelébe dolgozni, mint szerkesztő-riporter a rádió C-be, de a rádió C-ből elküldtek a RTL-klubba , utána elmentem a TV2-be, oda is szerkesztő, és most egy újságnál vagyok, mint szerkesztő-riporter. És azt tudom mindenkinek mondani, hogy Istennél minden lehetséges.
És én tényleg érdekes, hogy el voltam borulva, alig tudtam írni-olvasni, nem foglalkoztam senkivel, és most szerkesztő-riporter vagyok, és most készülök a főiskolásra.
Mit üzensz azoknak, akik abban a helyzetben vannak, mint te voltál sráckorodban? Akiknek mindent megadtak, mindennel elhalmoztak, és az úgy elég-e neki, vagy pedig szüksége van esetleg arra, hogy másfele keresgéljen?
Én azt üzenem az embereknek, hogy a barátok és a büszkeség és a gazdagság csak ideig-óráig tart, és nem tart örökké. És nem ad maradandó boldogságot és többet ér, ha az úrban vagyunk. És az úr olyan boldogságot ad és még büszkébbek lehetnek az úrban, mint addig. És azt üzenem, hogy ne a mának éljenek, mert én ezen is keresztül mentem, és azt hittem, hogy attól vagyok nagy gyerek, ha egy jó ruha van rajtam, és attól vagyok jó, befésült gyerek, ha olyan lányokkal és barátokkal vagyok tele, akik mellett érezhettem magam valakinek. De hazamentem, és senki nem maradt, senki nem volt. A szerepet eljátszhatod. Akárhová elmegy az ember, felvesz egy stílust, felveszi a barátjának a stílusát, a szüleinek a stílusát. Eljátssza. És evvel bárkit meg lehet bántani. Én nagyon sok embert megbántottam ezzel a kivételes gizdasággal. És nem is igazán találtam magam, mert úgy éreztem, ez nem én vagyok. És most már az úrban tudom, hogy kivagyok. Hála az Úrnak!
Ez a nap nem úgy végződött, ahogy eltervezték. Az ördöggel nem lehet büntetlenül táncolni, poénkodni. Az egyik lányt megszállta a megidézett démon, aki Tiginek nevezte magát. Egy ideig még ez is rendkívül izgalmas, nem hétköznapi bulinak tűnt, de mikor Tigi nem akarta elhagyni a lányt, majd elektromos zavarokat okozott a házban, illetve a szagától az egyik macskaszőrre allergiás fiún a tünetek kezdtek jelentkezni, és a többiekben is egyre fokozódott a félelemérzet, szerették volna elfelejteni ezt az élményt. Az irányítás azonban már nem volt a kezükben. Pár nappal később újra összejöttek, hogy segítsenek bajbajutott barátjukon. Felkészülten érkeztek a démonűző akcióra: keresztekkel, vallási szimbólumokkal, és egyéb hasznosnak ítélt tárggyal.
Hozzám is elérkezett a hír, és megkértek, ha tudok, tegyek valamit.
Mindenkit utáltam, a románokat, a szerbeket, a romákat, stb. Mindenre megvolt a magyarázat, kit, miért utálok. Jártam gyűlésekre, mindenféle rendezvényekre, részt vettem kampányolásban, meggyőződésből. Később 90-ben, a taxisblokádban is részt vettem, és tudtam, hogy meg akarják buktatni a kormányt. Itt pattant el a húr. Hogy az MSZP és az SZDSZ mit akar, és akkor fordultam a Csurka felé. Részt vettem az országgyűlési kampányolásban és a Városfejlesztési Bizottság tagja voltam egy cikluson át. És akkor észre vettem, hogy hatalmi harc dúl a pártban. Hamarosan láttam azt, hogy érdekszemélyek jelentek meg.
Az igazi változás akkor indult el, amikor az egyik testvér a gyülekezetben azt mondta, a lakásodat is meg kell tisztítani. Dicsértem az urat és éreztem, meg kell ezt csinálni. A mi házunk tele volt ilyen képekkel, úgy gondoltam, megszaggatom a képeket, a keretekből kiveszem, mert a keretek gyönyörűek voltak. De mivel katolikus háttérből jöttem, nem tudtam megszaggatni a képeket, így a második gondolatom az volt, hogy eladom őket a bizományiba, ami sikerült is 5000 forintért megvették tőlem. Közben szakítottam a MIÉP-pel, csak felületesen tartottam a kapcsolatot velük.
A reggeli kocsmázás-feles-sör-cigaretta-trágár beszéd, majd egy gyors "na-pá", aztán jöhetett a munka. A munkám elvégezte után, a kora délutáni órákban ismét a helyi kocsmában mulattattam az időt. Majd enyhén mámoros állapotban az unokatestvéremhez indultam egy kis rokoni, testvéri beszélgetésre. Lajossal, az unokatestvéremmel beszélgetésbe kezdtem, gondolván: majd én mondok neki nagy dolgokat magamról, meg a traktorozásról, meg a munkám veszélyeiről, meg még sok másról, ami ilyenkor az ember eszébe jut.
Türelmetlen és izgatott voltam, mert Lajos említette, hogy a vasárnapjait Vácon szokta tölteni Isten tiszteletével. Megérett bennem a vágy, hogy ott akarok leni és meghálálni Jézusnak, amit velem tett az elmúlt napokban. Csaba pásztor az evangéliumról beszélt az igehirdetés örömeiről, megtérésre szólította az embereket, akik még nem fogadták be Jézust a szívükbe. Amit mondott, megérintett, úgy éreztem, hogy minden szava, minden mondata beleugrik a szívembe, a személyiségembe. Tudtam, hogy ez az én napom, tudtam, hogy most elmondhatom Istennek, mennyire elrontottam az életem, tudtam, hogy vakvágányon vagyok, és tudtam, hogy ő tud rajtam segíteni és éreztem a felém kinyújtott karját. Erre a tiszta érintésre van szükségem, mert ettől jön helyre az életem. Éreztem a teremben annak a nagy örömteli szellemnek a jelenlétét, amely már megérintett engem, és azt is, hogy vár rám. Most én nem késlekedtem.
Nem tudtam megtapasztalni Isten igéjét. 20 évesen megnősültem, de ezt igazából nem akartam, csak terhes lett a későbbi feleségem. Úgy mentem bele, hogy rossz helyzet, teher volt. Megpróbálom szeretni azt a személyt gondoltam és elvettem. Próbáltam keresni benne a jó dolgokat, 2 évig tartott. Egy kislányom született. El kellett dönteni, feláldozom e magam én inkább váltam. Rögtön belementem egy másik kapcsolatom, onnan egy kisfiú született. Kicsapongó volt a hölgy. Kijöttem ebből a kapcsolatból. Közben elkezdtem a kábítószerezni. Fülem kezdett megnyílni a csúnya beszédre, és hallgatni sem szerettem ezeket, tudtam ez nem embertől lehet. A számon áldások jöttek ki, azt mondtam isten áldjon meg. Ahogy jókat mondtam, haragudtak rám, és elkezdett így munkálkodni az életemben ez a jó vetés. Mert sok fájdalom volt. Annyira zavart volt a lelkem, hogy azt mondtam, hogy nem szabad ilyet szeretni. A kábítószer folytatódott, de az ital nem a cigi is folytatódott. Beszéltek nekem az Úrról .és szívtuk a marihuánát, és az eget néztem, és azt éreztem, hogy csak egy felhőre néztem.
A nagynéném ahhoz az állapothoz képest "mindent" megadott hogy a fejlődő szervezet semmiben ne szenvedjen hiányt. Ennek annyira örültem, hogy egy idő után már nem számított sem egy jó szó sem egy falat kenyér és lassan-lassan elkanászodtam és "nagy mellénnyel" jártam-keltem. Ennek a hatása az lett hogy hozzám hasonló embereket kerestem és elindultam a lejtőn lefelé. Először jött a cigaretta és a kisebb fajta rendbontások (gyújtogatás, dobálózások kövekkel, lesből , apró fajta hazugságok, lopások) -ez volt a kezdet.
Tetszettek a zene, de volt bennem egy ellenállás, hogy hová kerültem. és hogy mindenki felteszi a kezét, én meg ott egyedül állok. De tudtam, hogy nekem is fel kellene tennem a kezemet, de nem tudtam megtenni, emiatt éreztem egy vádlást. Lelki roncs lettem a megtérésig, és teljesen összetörve éreztem magam. A szemembe könnyek jöttek és szégyelltem magam. Azért szégyelltem magam, mert amilyen világban eddig éltem éltem az rossz volt. Elkezdődött a megtérés, rengeteg érzés volt bennem. A prédikáló pásztor szóról szóra elmondta az érzéseimet. És éreztem, hogy hozzám beszél. Mindeközben ment bennem a lelki harc. Amikor mondták, hogy menjenek a színpad elé azok akik érzik ezt a késztetést, úgy éreztem, hogy nekem ki kell mennem. 
Végül is a fordulat 92-ben kezdődött azt hiszem, mert 92 végén csatlakoztam a Hit Gyülekezetéhez. 92 első felében elég sokan jöttek át folyamatosan, P. Endre is átjött (akivel a filmvetítés után ismerkedtem meg, és szoros testvéri kapcsolat alakult ki közöttünk). A korábbi gyülekezetben mindenkinek volt egy mentora, valaki aki pártfogolta, akinek feltehette a kérdésekeit, stb. Ez egy tanító-tanítvány kapcsolat volt szinte. Nekem ez a személy Endre volt, és Ő is átjött. Én utána egy fél évig vártam, mivel úgy gondoltam, hogy végül is nem embereknek tértem meg, és én ott jól éreztem magam. De elolvastam az Új Exodus-ban Dereck Prince-nek a Tanítványság mozgalomról szóló cikkét és ez nagyon betalált. Ráismertem olyan dolgokra, amik megvoltak ebben a kis gyülekezetben, és akadályozták az embereket, hogy egy szint után tovább növekedhessenek.
Abban is kegyelmes volt Isten, hogy 2000-ben jöttem vissza, és 2002-ben már kaptam egy csodálatos feleséget. 2004-ben megszületett az első kisgyerekünk is, jó munkahelyem van, anyagilag is megáldott, szolgálatba is beállított, egyszerűen tényleg kiegyensúlyozott életem van hála Istennek. Már 23 éves koromban kértem egy feleséget és végre 30 évesen megkaptam. 
1989-ben találkoztam egy keresztény lánnyal az ózdi stadionban és megkérdeztem tőle, hogy mitől vidám mindig. Ő meg elmondta, hogy találkozott azzal, aki a szeretetet adja, Jézussal és pedig megkérdeztem, nekem is adna-e, ő mondta de igen, csak menjek el egy pünkösdi gyülekezetbe vasárnap 5 órától istentiszteletre. Azt mondtam neki felháborodva, hogy én egy gyülekezetbe! Soha! Minek néz engem, biztosan ő a szentfazék, és nem akartam az lenni. De valami hiányzott az életemből: A SZERETET. 
Viszont mindeközben egyik szobatársam, aki rendkívül deviáns életet élt, alig járt órára, rengeteget cigarettázott, minden éjszaka majdnem kilógtak bulizni, sokszor én is velük mentem. Szóval vele nagyon utáltuk egymást és egyszer csak megtért. Úgy jött be egyszer a szobába, hogy képzeljétek el, voltam istentiszteleten.
Egyik fiú a kollégiumból vitte el egy összejövetelre. A Hit Gyülekezetéről fogalmam sem volt, soha nem olvastam Bibliát előtte. Meg se kereszteltek, nem hallottam Istenről otthon.
A legnagyobb változások belsők voltak. Korábban, ha valaki mondta, hogy szeret, nem tudtam hova tenni, mert fogalmam se volt mi az. Viszont a gyülekezetben tényleg Jézus Krisztus van személyesen, ő vonja az embereket, Ő maga A Szeretet és engem az ragadott meg Jézusban, hogy akkor is kitartóan szeret, ha én kézzel-lábbal hadakozok ellene és nem hajlandó feladni az értem való harcot. Ez megrepesztette a szívemet és minden korábbi sérelem, seb, abban lévő genny kifolyt, kisírtam ezeket, és amikor a gyülekezetben hiszem, hogy Isten Szelleme megérintett, úgy éreztem a könnyeimmel együtt a bűneim is kifolynak belőlem.
Sajnos 18,5 éves koromban pszichikai állapotomban súlyos változás állt be. Egy pszichológus szerint, aki megvizsgált, azalatt az idő alatt, amíg édesanyámmal laktam együtt, a veszekedések következtében nagyon nagy kár keletkezett bennem.
A keresztény közegben, amibe bekerültem és nagyon jó hatással volt rám, ezekből a gyerekkori sérülésekből lehetőség volt helyreállni, de én ekkor ezt még nem használtam ki, csak később. 
Ha problémáikról már nem akarnak beszélni senkivel sem és azt akarják, hogy megszűnjön minden problémájuk, ami ilyen súlyos kategóriába tartozik, akkor térjenek meg Jézus Krisztushoz és higgyék el, hogy minden negatív megkülönböztetést vagy sérelmet, vagy olyan tényt, amit szégyellnek az emberek előtt és önmaguk előtt is, nem szívesen gondolnak rá, azt Jézus Krisztus elhordozta őhelyettük és Ő csak azt kéri, csak azt várja el minden embertől, hogy ezt elhiggye és odaadja Neki az életét. Ha ezt megteszik, akkor akár azonnal is elfelejthetik azt, ami történt velük. Az ilyen súlyos problémák teljes megváltozásához elkerülhetetlen, hogy tudjanak járni olyan gyülekezetbe, ahol ott van Istennek a Szelleme és ennek a tiszta, emberi csűrés-csavarásoktól mentes beszédét hirdetik.
Egészen addig a pontig el kell hinni azt, hogy meg fogja teljesen változtatni Isten az életünket és utána olyan életünk lesz, amikor már nem is fogunk emlékezni ezekre a dolgokra, ez úgy tud hamar sikerülni, ha eddig a pontig csak az Istenre támaszkodunk és nem emberekhez rohangálunk a problémáinkkal. Ők nem fogják tudni megoldani, hanem elhiszik, hogy Jézus Krisztus levette azt rólunk.
Amíg meg nem változik kézzel foghatóan az életünk, addig el kell higgyük, hogy Jézus Krisztus minden egyes problémára valóságos megoldást tud adni. Akár új értelmet, idegrendszert vagy bármilyen, az emberi fejben elhelyezkedő részt sokkal jobb állapotba tud hozni, mint volt előtte bármikor is. És minden problémával ezt meg tudja tenni. Mindezért az Istennek adjuk mi a hálát és a dicsőséget, hogy ezt velünk és sok más emberrel már megtette a Hit Gyülekezetben és ezt fogjuk tenni, ameddig élünk. 
És szétnéztem, azonban senki sem volt mögöttem, egyedül voltam. Akkor mondtam az Úrnak, hogy Uram, biztosan Te voltál! Ezért megfordultam és elmentem haza. Decemberben lett volna a műtétem, és mivel nekem volt egy bácsi, akit gondozásra elvállaltam, mivel eltartási szerződést kötöttem vele, kértem az Urat, hogyha csak lehet, akkor ne műtsék meg a lábamat. És az Úr meghallgatott, mivel elmentem haza, bár fájt továbbra is a lábam. Jártam kezelésekre is, de az nem használt semmit. A gyömrői gyülekezet pedig épp akkor volt kinn és evangélizáltak. Úgy éreztem, hogy oda kell mennem, Vonzott az Úr, hogy menjek oda. Meghallgattam, és akkor engem nagyon megérintett és akkor meg is tértem, elfogadtam az Urat.
Megkérdezte lenne e kedvem csatlakozni a következő csapathoz ami abban az évben indul el Damaszkuszba. Rábólintottam és 8 hónapra kimentünk táncolni. Úgy gondolkodtam mi veszítenivalóm lehet ha azt csinálom amit szeretek és sok pénzt lehet vele keresni. Már fiatal koromban is sokat jártunk szórakozni. Ilyenkor nagyon szerettem magamra vonni az emberek figyelmét ami sokszor kicsapongásba sodort bele. Ez az életvitel nem sok jót hozott a számomra és éreztem, hogy a talaj egyre inkább kicsúszik a lábam alól. Amikor hazajöttem külföldről eléggé depressziós lettem és nem találtam a helyemet. Csak úgy sodródtam a világgal. Bűnt bűnre halmoztam és féltem attól hogy hogyan lesz tovább, mihez kezdek itthon.
Ezután a pásztor hívta az embereket megtérésre. Én ekkor döntöttem Jézus Krisztus mellett amit soha nem fogok megbánni mert Isten olyan terhektől és láncoktól szabadított meg amelyeken addig én saját erőmből soha nem voltam képes úrrá lenni. Például megváltozott a beszédem is mert annyira trágárul beszéltem hogy néha már nekem is kellemetlen volt. Soha nem tudtam ellene állni, hogy ne mondjak valami csúnyát de Istennek sikerült ebből is megszabadítani ezért is nagyon hálás vagyok Neki. Ezután már nem kívánkoztam olyan társaságokba járni ahol hajszolják az élvezeteket és utána egyre inkább csak kiüresednek és kiégnek mert megértettem, hogy mit is jelent ez a mondás: "Akihez adod magad olyan emberré válsz". 
