Sokszor elgondolkoztam, hogy miért kellett átmennem ennyi mindenen? Most már tudom, és remélem a választ Te is megkapod.

Egy Pest melletti kis faluban nőttem fel, Tökölön. Gyermekkoromról mindig jó emlékek jutottak eszembe: Duna parti játékok és kalandok. Már fiatalon mindig a pénzen járt az eszem. Tíz évesen egy nyúlfarmot akartam csinálni, amihez bele is kezdtem a házunk végébe, de nálam valahogy fogyott az állomány, mert a nyuszik elpusztultak.

Állandóan tervezgettem, álmodoztam, mindig tele voltam új ötletekkel, amiről soha senki nem tudott lebeszélni. Már egy tucatnyi vállalkozásba belebuktam, pedig még a húszat sem töltöttem be. Mindig úgy gondoltam, nekem nincs szükségem segítségre, de valahogy tinédzserkoromban jöttek más dolgok is az életemben. Megkóstoltam a csavargást és az alkohol mámorát, attól kezdve az éjszaka látogatója lettem.

Miután megkaptam a hadsereg behívóját, elszabadult a pokol. Úgy gondoltam most már kötelező innom. Habár az alkoholista szintig nem jutottam el, mégis nagyon sok bajom származott belőle, egyik bajból úgy kerültem ki, hogy belemásztam a másikba.

A csúcs az volt, amikor 89 január elsején nekimentünk egy fának. Két napig kómában voltam, a barátom pedig törött nyakkal feküdt mellettem az amerikai úti agysebészeten. De itt is tíz nappal később már a kórház alagsorában dohányoztam.

Azt hittem elpusztíthatatlan vagyok! Szóval nem rendítettek meg az események, talán egy kicsit visszavettem egy kicsit a gázból, ami kívülről nem nagyon volt látható, de belül kezdtem fáradni és keresni, vajon mi az élet értelme. Rengeteg barátom és ismerősöm volt mindenfelé. Könnyű élet, a mindennapiért soha nem kellet megdolgoznom, mert szüleimmel éltem. Telket vettek, mindent megadtak, de ez nekem nem volt elég. Nagyravágyás és a pénzéhség bajba kevert. 1991 szeptemberében elhagytam az országot, ez nagy változás volt az életemben, mivel szívem mélyén szerettem azt a helyet, ahol felnőttem (ezt a részt jegyezd meg ide vissza fogok térni). Emlékszem, tizennyolc évesen egy barátnőm csak megemlítette, mi lenne, ha disszidálnánk Németországba, mert vannak rokonai ott. Teljesen kiakadtam, hogy mit képzel, elhagyni a szülőföldet! Pénz nélkül, semmi idegen nyelvet nem ismerve mégis kikötöttem Franciaországba. Egy pár napon belül a francia Idegenlégió szolgálatába léptem.

Később Chadba szolgáltam. Ahogy visszajöttem Afrikából a kis megspórolt pénzemmel, megszöktem, 2 évet raboltak el az életemből. Az irányt Ausztráliába a kenguruk országába vettem, ahol jól éreztem magam, de semmi lehetőségem nem volt hogy dolgozzak, a pénzem fogyott. Fél év után valaki bogarat rakott a fülembe, hogy próbáljam meg Amerikát. Két hét múlva Los Angelesben voltam. Elkezdődött az élet 700$-ral a zsebemben. Senkit nem ismertem, egyedül egy magyar fiút, aki attól a kis pénzemtől is majdnem megmentett.

Hamar munkát találtam, de nem fizettek túl. Körülbelül annyit kerestem egy hét alatt, mint egy amerikai egy nap alatt. Az élet pofonjai itt sem kíméltek. Nem akarok kitérni külföldön eltöltött élményeimre, mert ez egy könyvet kitenne, de a fontos dolgokat megemlítem.

Egy pár hónap múlva, egy törött autó-piacon járkáltam, ugyanis használt autó eladással kezdtem befutni. Magyarokkal találkoztam, vigyorogtak, nevetgéltek, nem is igen akartam megszólítani őket, de valahogy szót váltottunk. Ideadták a névjegykártyájukat és mondták, hogy van egy társaság, ahol összejárnak focizni. Tévedtek, mert én nem szerettem focizni, meg amúgy is messze laktak tőlem. Los Angeles nagy, 2-3 órát is könnyen el lehet autózni benne.

Volt egy szokásom, az összes kapott névjegykártyát elraktam egy dobozba.

Majd másfél év után egy új üzleti vállalkozásba kezdtem, parabola antennákat árultunk csatornákkal, amit csak ezen keresztül lehetett fogni. Az üzlet jól indult, minden névjegykártyát elővettem és elkezdtem sorba hívni őket, találkozókat próbáltam szervezni, hogy bemutassam az üzletet. A focistákat is felhívtam, gondoltam ott jó sokan vannak, nagy a lehetőség. Meg is hívtak, azt mondták, hogy menjek vasárnap ötre, és akkor majd beszélünk.

Megérkeztem a címre, láttam valami közösségi házat, de nem volt templom kinézete.

Be is mentem hátulról, ahol egy kis helyiség volt, egy néni volt ott és megijedtem, mert nem volt nálam készpénz, azt hittem ő a jegyszedő! Betessékelt egy terembe, ahol ment az Istentisztelet, elég fura volt, valahogy nem emlékeztetett a gyermekkoromban megszokott katolikus misékhez. Egyébként templomi élményem csak annyi volt, hogy bérmálkoztam, mert tudtam, hogy ajándékot vesznek a bérmaszülők, és kaptam is egy szép aranyláncot.

Szüleim sohasem jártak templomba és engem sem érdekelt. Szóval, ahogy említettem elég furcsa volt és úgy gondoltam jobb, ha az ajtó mellé ülök, hátha menekülni kell, már hozzá voltam szokva. Sok fura dolgot láttam életemben, ez már a negyedik kontinens volt, amin bolyongtam. Úgy éreztem, engem akarnak feláldozni az alkalom végén, ezért tettem ezeket a biztonsági lépéseket. De a megszokott 45-perces mise helyett 3 és fél óra lett, azt hittem soha nem lesz vége. Egyetlen dolog volt, amiért ott maradtam: pénzt láttam az emberekben. Körülbelül ötvenen voltak, mind magyarok. A végén odajöttek, én szóhoz nem nagyon jutottam, de egy páran bizonyságot tettek. Ketten elmesélték, hogy Isten hogyan szabadította meg őket az alkoholtól. Én akkor már nem ittam és az volt a benyomásom, ez egy alkohol elvonókúra, amire nem volt szükségem. Nagyon barátságos volt mindenki, és egy család meghívott vasárnapra ebédre és akkor beszélhetünk az üzletről is. Az elkövetkező héten fura érzésem volt, nem tudtam hova tenni a vasárnapi megtapasztalásomat és valami nem hagyott nyugodni. Éreztem valamit magam körül. A következő vasárnap is eljött és elég jól telt a nap, már nem is volt olyan hosszú, mint a múltkor. De igazából semmit sem értettem.

Célozgattak, hogy nem akarom-e megismerni Jézust, bajba voltam, mert hol Istenről, hol Jézusról beszéltek. Sehogy se tudtam párhuzamba hozni a kettőt, és hogy miért van erre szükség.

Annyiba maradtunk, hogy következő vasárnap elmegyek és megnézem a Jézus filmet.

Meg is történt, kezdtem valamit felfogni. És este jött a gyülekezet. Először éreztem, hogy minden, ami történt az életemben, - főképp amióta elhagytam az országot -, nem volt véletlen.

Emlékszel, azt írtam, hogy jegyezz meg egy részt, mert visszamegyek arra a pontra.

Előtte való nap, mielőtt elhagytam volna az országot, 91-ben, megtörve, az öngyilkosság szélén én Istenhez, - akit nem ismertem -, felkiáltottam és kértem, hogy valahogy mentsen meg. Sírva borultam össze. Utána soha nem jutott eszembe, de Ő nem felejtette el.

Percek alatt lejátszódott az életem története, és éreztem nem vagyok egyedül és soha nem is voltam, csak eddig nem tudtam. Amikor vége lett az alkalomnak, megkérdeztek, hogy érzem magam, kicsit falaztam, nem akartam, hogy belém lássanak. De engedtem, hogy félrevonuljunk, és hogy ketten imádkozzanak értem, hogy a dohányzásról szokjak le, gondoltam próbára teszem Istent. Régóta szerettem volna leszokni, de önerőmből nem ment. Az ima végén megkérdeztek, nem akarom-e átadni a szívemet Jézusnak. Hűha, éreztem, hogy kellene, de azt mondtam majd jövő vasárnap, úgy voltam vele, még jövő héten berúgok, még elmegyek bulizni egyet. Mindent - gondoltam -, ami nem lesz hasznomra, ha megtérek, még egyszer megcsinálom. Éreztem, ha a megtérésem bekövetkezik, meg fogok szabadulni ezektől, nem lesz szükségem többet rájuk, és elindultam hazafelé.

Ahogy hajtottam, nem nyugodott a lelkem és egyszer csak éreztem, hogy nem egyedül vagyok, és kétségbe esve elkezdtem kiáltani Jézushoz. Ezt mondtam: Jézus szükségem van rád, nem tudom, hogy kell imádkozni, de bocsásd meg a bűneimet, Jézus, Jézus! Zokogtam. Isten jelenléte betöltötte a kocsit és a szívemet. Újjászülettem! A szeretetet, amit éreztem, semmihez nem tudtam hasonlítani.

És tudtam, Jézus él és szeret és neki nem mindegy, hogy mi lesz velem, Ő gondoskodni akar rólam. És ahova eddig senki sem tudott betörni a szívembe, Ő bejött és letörte a zárat.

Az óra nem a mi kezünkön van, az idő Istennel van, ha úgy érzed, hogy az elhangzottak után Isten hozzád is szólt, ne habozz, add át a szívedet Jézusnak és fogadd el megváltódnak.

Rakd le terheidet és bűneidet az Ő keresztjéhez. Csak egy őszinte ima, ilyen egyszerű.

Lehet, hogy ez a te órád?!

Új az életem. Az életem teljesen megváltozott, más értékrendbe kezdtem mérni a dolgokat, állandó öröm és békesség tölti be a napjaimat.

Még a mindennapi harcokat is szeretettel tudom megvívni. Úgy gondoltam kész, visszavonulok, de Isten más terveket készített számomra, amelyeknek szívből örülök.

Beállított szolgálni, elkezdtem bizonyságokat tenni. Égtem a vágytól, hogy elmondhassam mindenkinek mi történt velem. A munkám is olyan volt, hogy találkoztam emberekkel, családokkal és tudtam beszélni Jézusról nekik. Az Isten Igéje utáni vágyam kielégíthetetlen volt. Pár hónap alatt kiolvastam a Bibliát elejétől a végéig, és elkezdtem tanulmányozni az Újszövetséget. Isten táplált az Ő Igéje által. Csodálatos dolgok jutottak világosságra előttem, amit alkalmazhatok ebben a mai világban. Rájöttem, hogy a Biblia egy ma is aktuális könyv, hiába íródott nem egy része 3000 évvel ezelőtt. Napról-napra, a mai napig Isten szól hozzám ezáltal. De volt egy gondolat, ami mindig előjött bennem, hányan vannak még olyanok, amilyen én voltam, akik nem hallották az evangéliumot. Közben elkezdtem egy börtön missziós csoporttal is szolgálni. 1996 áprilisában éreztem az Úr hívását a teljes szolgálatra. Fogalmam sem volt hol kezdjem. Imádkoztam az Ő vezetéséért, amit meg is adott hónapról-hónapra. Kezdett összeállni a kép, megelevenedtek az Igék: Máté evangéliuma: 28:19, Jelenések könyve: 14:6, Apostolok Cselekedetei: 1:8.

Rájöttem, a föld végső határáig kell elmennem, ez az Úr akarata. Azokhoz a népcsoportokhoz, akik még soha nem hallották az evangéliumot, akik felkelnek és lefekszenek minden nap anélkül, hogy tudnának arról, hogy van egy megváltó, aki meghalt értük. 1997 januárjában elkezdtem egy missziós iskolát, és a spanyol nyelvet tanulni. Novemberben Guatemalában kezdem a tanítvány iskolát, a Youth With The Mission szervezeten belül. Egy év az intenzív nyelvtanfolyamokkal együtt.

Az iskola után Peruba kezdem a szolgálatot, a Quechua indián népcsoport között, ha az Úr megsegít és éltet. Hogy számukra is lehetővé váljon az igazság megismerése. Jézus Krisztus menyasszonya (az egyház) készülődik, az utolsó munkálatok folynak. Az Úr Jézus azt mondta, Ő akkor jön vissza, ha az evangéliumot minden nemzeteknek, ágazatnak és nyelveknek és népeknek hirdetni fogják. Testvérek! Az idő lejárt, közel az Úr. Az elmúlt században az evangélium több ezer olyan népcsoporthoz eljutott, akikről nem is tudták, hogy léteznek, de még mindig sokan vannak, akik várják az ismeretlen Istent. A misszió csoportok szemei és imái már rájuk vannak hangolva, már nem kell hónapokat hajózni, hogy eljussunk ezekre a pontokra, a mai technika és a Szent Lélek hatalmas kiáradásával, amit megtapasztalhatunk mindnyájan, Isten rövid idő alatt elkészítheti a földet az elragadtatás állapotára.

De ehhez szükség van Rád is, egyedül nem megy. Valakiknek menni kell, valakiknek imádkozni. Én hiszem, hogy mindkettő nélkülözhetetlen, hiszem, hogy Isten engem is elhívott, úgy elhívott másokat is, hogy imával támogassák a szolgálatom, hogy közös erővel elvégezhessük, amit Isten ránk akar bízni. Hiszem, ha meghalljuk és megértjük Isten akaratát, és elhívásunkat hűséggel elvégezzük, mindnyájan meghalljuk Urunk szavát: "Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután." Máté evangéliuma: 25:21.

Az Úr Jézus gazdag áldását kívánom mindannyitoknak!

Neked pedig aki azt reméled, hogy a világ, az utazás vagy a kaland megadja azt amit keresel. El kell, hogy mondjam, hogy a világ minden pontján, csak akkor leszel boldog, ha befogadod Jézus Krisztust a szívedbe. Ezért viszont nem kell utaznod, csupán elkel ismerned, hogy a magad erejéből nem vagy képes jót tenni, hogy elrontottál mindent és befogadod Jézus Krisztust a szívedbe. Akkor viszont valami olyant fogsz átélni amit eddig soha és rájössz, hogy az igazi boldogság nem országfüggő. Ráadásul ezzel, egy olyan utazásra is eljutsz ami bolygóközi.

Tadics Zoltán

Mottóm: az igazság, az Isteni jogrend szeretete, és a szeretet hatalma

Honnan jöttem?
Földrajzilag Magyarország egy északi kisvárosából, munkaszerető közegből, szellemileg a bűn mélységeiből, pokol erőiből, átokból, a gyűlöltségből, és butaságból jöttem. Nem értékeltem az életet, önpusztító voltam és mások határait sem tiszteltem. Apa nélkül nőttem fel, kaptam ugyan nevelést, ami beteg anyámtól telt, de nem láttam értelmét megtartani azt. Minden, amibe tisztességgel próbáltam belefogni, sikertelen volt. A "sikerhez", a szükségeim betöltéséhez csak a hazugság, a bűn adott utat. Amikor pedig már belül leépültem, fenn kellett tartani a képet, hogy én szuper valaki vagyok. Ez a képmutatás rengeteg energiát emésztett fel, egy idő után ebből állt az életem. Valahol mélyen szerettem volna rendes életet élni, de ahhoz össze kellett volna omlani annak a tákolmánynak, képnek ami tartotta az életem, ez pedig a teljes megsemmisülés lett volna. A lelkem tükrébe nézni irtózat volt, sok mindent gyűlöltem magamban, de nem tudtam ezektől megszabadulni. Nem tudok magamról sok jót elmondani, erre voltam képes, ez voltam én. Azt hiszem 25 évesen az utolsó pillanatban kapott ki az Úr erről az útról. Sok bűnöm bocsáttatott meg...

Megtérésem:

Először 4 évesen hívtam segítségül az Urat, és megtartott. Egy betegség kapcsán hónapokat feküdtem egyedül egy fertőző osztályon, ahová nem engedtek be senkit. Egy viharos éjszakán nagyon sírtam és ismételgettem apukám nevét, (akkor már elváltak) nem jött. Aztán a mamámét, persze ő sem jött és más lehetőség nem lévén, Istent.

Aztán 20 évesen diákok állítottak meg a Ferenciek terén az aluljáróban, hogy hallottam e Jézusról. Akkor már érdekelt a dolog. Anyukám is biztatott már, hogy csak Isten tud segíteni, pedig nem élt hívő életet. Nem akartam velük beszélgetni, de búcsúzóul azt mondták, hogy fogadjam be a szívembe Jézust. Alig 10 méterrel odébb a lépcsőn felfelé, befogadtam hangosan az Urat. De a lépcső tetejére érve úgy tűnt, hogy nem történt semmi, és továbbmentem. Ettől kezdve ha lehet még rosszabb lett az életem, egészen a teljes bukásig. Elvesztettem egy magzatot és ez volt az utolsó pont, amikor szó szerint megfordult velem a világ, életemben először gondolkodtam el azon, mit csinálok ennyire rosszul, mi az élet és a halál, ki vagyok én, honnan jöttem és hova megyek. Mivel lábadoztam és feladtam a munkahelyemet is, és már minden tákolmány leomlott rólam, megkerestem egy régi barátnőmet, akiről tudtam, hogy legalább olvassa a Bibliát, biztosan többet tud mint én. A papokhoz sosem volt bizalmam.

Ő vitt el a Hit Gyülekezetébe először. Nagyon féltem, rossz előítélete volt, és nem akartam belépni egy újabb szervezetbe. Végigsírtam az összejövetelt de a híváskor nem mentem előre átadni az éltem Jézusnak. Annyira keserű voltam, hogy már hinni sem tudtam, értelmezhetetlen volt számomra, hogy minek kellenék az Úrnak. Akkor kaptam egy kazettát, amin dicséretek voltak, és a következő héten, ahogy meghallgattam, egyszer csak rádöbbentem, hogy már énekelni sem tudok a dohányzástól, 25 éves voltam. Azon a héten leszoktam a dohányzásról, és mivel ekkora hatással voltak rám az események, kértem, hogy vigyenek el újra, akkor már bátor döntéssel mentem előre. Azóta meg tudnám számolni hányszor hiányoztam istentiszteletről. Elvégeztem minden bibliaiskolát, beleértve a Szent Pál Akadémiáit is, teológusként végeztem. Ma az a szolgálatom, hogy az Urat újonnan befogadó embereknek segítsek az első lépésekben, ha ezt igénylik. Nagyon megható, sokszor megrendítő szolgálat, látni, hogyan változnak meg a sorsok öngyilkos szándékokból, halálos betegségekből, tragédiákból.

Keresztény kezdet: Nekem nagyon fontos volt, hogy elhiggyem: az ige működik. Hálás vagyok a többgenerációs, erős családokért, de amikor rájuk néztem elfogott a reménytelenség. Ők kevesebb hitgyakorlatból többet értek el, mint én, és azt gondoltam az ige kevés az élethez. Ennek ellenére kitartó voltam Isten országának a keresésében és számomra is megdöbbentő, hogy ma már mi lett a vetésekből. Akinek nem állnak rendelkezésére természetes áldásforrások, nehéz elhinnie, hogy az igében benne van az ő sorsának felemelésére is képes teremtő erő. Nincstelen, támasz nélkül való ember is felemelt állapotba tud kerülni, ha az igével munkálkodik, és elvégzi a ráeső részt. Lehet, hogy lassabban halad és 10-15 évre van szüksége, de megéri.
Az első generációs, újjászületett keresztények új életének alapozása kitartó odaszánást igényel, az első években bizony nem felfelé indulnak, hanem ásnak (Ezsdrás-Nehémiás). A bontás és alapozás ideje nekem sokáig tartott (III.Móz. 14.40). Új szokásokat alakítottam ki, amiket akkor is csináltam, amikor nem éreztem, hogy csinálnom kellene, ilyen volt pl. a koránkelés, igeolvasás, imaélet, böjt. Kétségtelen, hogy ez eleinte nem ízlett, de így az önfegyelem, kötelességtudat is kialakult és alkalmassá tett a későbbi szolgálatra. Minden segítséget megkaptam a bibliaiskolák, az igehirdetés és a kiadott könyvek által, de az igazi munka otthon folyt. A gyomok kiszaggatása, az ima, a dicséret, az ige beültetése, az Úrral való beszélgetés, a szabadulás volt a legidőigényesebb rész. Hangsúlyozom, a természetes feladatok, a munka és a tanulás, (esetemben egy hatéves, súlyos betegség is) sem volt elhanyagolva. Az új identitás megszerzése már tudatos célom volt. Tagadhatatlan, hogy sok erőfeszítés volt az ára az áttörésnek. Viszont ki tudom ma már mondani azt, amit sosem: az élet döbbenetes ajándék.

A társválasztás és gyermekáldás elmaradt eddig, de nem vagyok kétségbe esve. Több oka is van annak, hogy kiesett az életemből. Először is a rendelt időben elszúrtam az életem, aztán mert romhalmazra nem érdemes házat építeni. Lelkileg és testileg is beteg voltam, műtétek sorozatával ugyan kit terheltem volna meg? Ezt az állapotot csak Jézus tudta elviselni, a felépülésem 10 évig tartott. Másrészt mert foglalt a szívem, nagyon megelégítő kapcsolatot élek meg az Úrral, és nem érzek hiányt. Igaz, van egy harmadik ok is, nem találkoztam olyan egyedülálló személlyel, akinek a kisugárzására kapituláltam volna. Nem zárkózom el, de a házasságot nem tartom életcélnak. Minden szükségem felett Úr az ige. Mindemellett visszatekintve úgy látom, hogy az Úr keze nagyon is tudatosan benne volt az "edzés programjaimban".

Egyedülálló nőként is volt felelősségérzetem. Korán megtanultam, hogy nem számíthatok emberi menedzselésre. Hamar be voltam vonva a családom erkölcsi, anyagi fenntartásáért vívott küzdelembe is. Két város között ingáztam, 14 éves korom óta dolgozom, munka mellett 17 évet tanultam. Természetesen nem sok időm maradt bulikra, barátságokra. Hívőként már tudtam, hogy senki nem fogja megcsinálni az életem, hogy nem más fog számot adni az életemről, amikor Isten előtt meg kell állnom, hanem csak én. Nem készen kaptam a dolgokat, Istentől mindig lehetőségeket kaptam: élni, dolgozni, tanulni, de mindig én döntöttem.

Üzenet:

Azt szeretném az életemmel üzenni, hogy Isten nem személyválogató. A szeretet mindenre képessé tesz. A legeldugottabb kunyhó lakója, vagy a legmélyebbre süllyedt, az utált ember is fel tud állni, Jézussal. Isten nem a képességek szerint keresi az embert. Olyanokat keres, akik szeretik Őt, aztán majd ad képességeket is. Csak Neki akarok tetszeni, más nem motivál.

Jogos szükségek betöltése milyen eszközökkel történik. Ilyen pl. az elfogadás, tiszteltség, értékelés, megbecsülés, étel, ruha, társ, egzisztencia. Izrael fiainak 40 évi vándorlásra volt szükségük a pusztában, hogy alkalmassá váljanak az örökség földjére való belépésre. Az áldásnak súlya van, amit egy nem kősziklába alapozott jellem nem tud elhordozni. Az ige minden jogos szükségünkre ígéret által biztosítékot ad. Aki tiszteltté teszi az igét, tiszteltté lesz, az Atya megbecsüli az övéit és szebben öltözteti, mint a mező liliomait. Néhányan sajnos hamarabb elveszik az áldást. Az áldásnak tehát feltételei vannak, láthatjuk ezt a Mózesnek és az Ábrahámnak adott ígéretekben. Ezt sokan nem fogják fel elég nyomatékkal, azt gondolják az áldás automatikusan jön, mert megérdemlik.

Pontosan tudom milyen metafizikai fájdalmat okoz a gyűlöltség, az elutasítás, meg kell gyógyulni ebből, ami idő. Ma divat a fájdalmat azonnal gyógyszerekkel csillapítani, az okokat azonban ez nem hozza rendbe, a seb lüktetni fog akkor is, ha érzéstelenítjük. Ézsaiás könyvében le van írva az ember Isten nélküli állapota, szellemi gennyes kelések, daganatok, amiket nem kezeltek (Ézs 6). A szellemi sebek gyógyításához finom, megértő kéz, irgalmas szív szükséges, aki kimossa, olajjal lágyítja és bekötözi azokat. A lábadozás időszakát türelemben kell elszenvedni és nem a csúcsra futni. Fel kell használni az időt arra, hogy minél több látást, élményt, információt szerezzünk be Isten országáról, még akkor is, ha a látható szinten nem jelennek meg azonnal a gyümölcsök. A csillagok lassan születnek.

A természetes élet is példát ad. Megszületünk, nevelők nevelnek, alap, közép és felsőfokú tanulmányokat végzünk, hogy aztán minden befektetett év és anyagi áldozat sokszorosan térüljön meg, meghozva munkánk gyümölcsét. A szellemi életben is így működnek a folyamatok. Isten országába való beleszületés után a szellemi fejlődésünket az ige, a szent szellem és a szolgálati ajándékok együttes munkája formálja, természetesen a mi gyermeki engedelmességünkkel, együtt munkálódásunkkal és alárendelésünkkel. Ha valaki mégis úgy gondolja, hogy e nélkül is jól elvan, sajnos nagyot téved. A szellemi élet fejlődése, növekedése, kiteljesedése, természetes szinten is jelentkezni fog. Mint a fákban, nem látjuk, hogyan szívják fel a nedveket, de néhány év múlva megjelennek az ágak, virágok, gyümölcsök. "A tövis helyén ciprus növekedik a bogáncs helyén mirtusz."