- Milyen háttérből jöttél?
- Kiskorom óta apukámnak problémái voltak az itallal, nem is ez zavart, hanem a viselkedése. Olyan volt, hogy nem tudott magáról, késsel kergetett, ez a megtérésemig kísértett. Próbáltam úgy nevelkedni, hogy ő egy rossz példával szolgált előttem, és megfogadtam, hogy olyan nem leszek, mint ő. Mert tudtam, hogy milyen, és nem akartam, hogy a gyerekeim is ezt lássák. A tanulmányaimmal is próbáltam igazolni, hogy nem akarok olyan lenni. 8- dik év vége után 4-es fölötti volt az átlagom és ösztön díjjal végeztem, és a kereskedelmi szakközépbe jelentkeztem, onnantól rossz társaságba kerültem és elkezdtem lógni. Nem érdekelt a tanulmány folytatása, csak a barátok. Egy buli kedvéért "mi vagyunk a lázadók" elkezdtem a kábítószerbe belemenni 13-14 éves koromban. Ez addig folytatódott, hogy abbahagytam 11. végén az iskolát. Elkezdtem járni a bagi roma telepre és szüleim éjszakába jártak dolgozni, és szinte nem találkoztunk. Alig ismertem már a szüleimet, emberi kapcsolatom nem is volt velük. Csak elmélyültem egyre jobban a kábítószerbe, többször próbáltam kiszabadulni belőle, de nem bírtam, elkezdtem a hittel komolyabban foglalkozni magamtól, hogy mi lehet a helyes út, hátha ez megerősít, abba hagytam 2 hétre a kábítószert, és nem mozdultam ki otthonról.

Kimentem a telepre, hogy nehogy megkísértsen az ördög, hogy ellen bírok-e állni, és nem bírtam. Utána jött egy olyan csomópont az életembe, hogy 4 nővel laktam együtt, mindenki oda járt, és mindenki narkózott. Ment a paráznaság, a lövés, egy idő után a 4 nőből egy maradt, aki a feleségem lett. Innentől jött egy olyan változás az életemben, hogy eleinte csökkentettem a haverokhoz való kijárás idejét, utána elkezdtem dolgozni, majd egyre kevesebbet jártam szórakozni, de a kábítószer maradt, kialakult a családommal egy jó viszony. Megtértem, és abba bírtam hagyni a kábítószert. 1 hónap után (szilveszterkor) volt egy 3 napos visszaesésem, de azóta megerősödtem az Úrban, hála Istennek, és kaptam kijelentéseket. Kaptam egy olyan kijelentést Charles pásztortól, hogy én kiválasztott szerepre vagyok elhívva, ez megerősített, hogy evangélista útra vagyok kijelölve.

Kis idő után kaptam egy álmot, amibe Jézus megjelent a szobámba, és azt mondta nekem, hogy szóljak a Lajosnak, hogy gyűjtsük össze az embereket, a népet, mert nagyon közel van az elragadtatás, el se tudjuk képzelni milyen közel - e szavakkal szólt. Azóta vannak álmaim, erősödök, már több ember megtért, Isten használ engem arra, hogy általam emberek térjenek meg. Akkora ajándék számomra, hogy szolgálhatok az Úrnak, hogy nem bírom szavakkal elmondani, ezért arra szeretnék buzdítani mindenkit, hogy van Isten, jöjjenek el Isten gyülekezetébe, és hallgassák meg az evangéliumot, az Isten Igéjét, mert legyek én egy példa, hogy a rossz családi körülményekből, amit tudok ma, hogy a sátán műve volt, van kiút, és soha ne adjuk fel, mert az Úr munkálkodik velünk, és körülöttünk, mert megadja az esélyt mindenkinek, csak ezt észre kell vennünk.

És nem az a világ az igazi, amiben ma élünk, hanem van egy csodálatosabb, ami a szeretet, és az odafigyelés világa, amit itt a Földön is meg bírnánk valósítani, ha nem mindenki a saját problémájával, anyagi ügyeivel és az ördög által adott problémákkal foglalkozna, hanem az Úr dolgait, parancsolatait cselekednénk, mert legjobban az ördög úgy csapja be az embereket, és úgy csábít bűnre, hogy nem foglalkozol vele, a túlvilági következménnyel, mert ő elhiteti mindenkivel, hogy nem létezik sem Isten, sem sátán. Egyet kérek tőletek, hogy jöjjetek el, nézzétek meg, s éljétek át azt a szeretetet, ami Isten házában van, mert itt mindenki származástól függetlenül az Urat és egymást szolgálja szeretetben, és megértésben és nem azt nézik itt az emberek, hogy kit és hogyan bírnak megítélni rossz tulajdonságaikért. És az Úr Igéje legyen veletek!!!

Zoltán

Norbert vagyok, 24 éves. Normálisnak mondható családban nőttem fel, sőt mondhatjuk, az átlagnál jobb körülmények közt. Szüleim mindketten diplomás, társadalmilag megbecsült emberek. Mondhatnánk minden "frankó" egy jó induláshoz. De valahogy soha sem éreztem igazán boldognak magam, legbelül állandóan éreztem egy ürességet. Ráadásul korán ráismertem, ráébredtem arra a magas szintű képmutatásra, ami az emberek kapcsolataiban van. Persze idegesített az igénytelen, szürke, kispolgári lét (akkor így láttam) és hamar lázadóvá váltam. Lázadtam a szüleim ellen, tanárok ellen. Emiatt megfordultam jó pár iskolában. 13-14 éves koromban már elég összeférhetetlenné váltam.
Állandó problémák, otthoni veszekedések, mindenki hibás volt, csak én nem (én ezt képzeltem). Gyűlöltem mindenkit és, hogy ezt jobban kimutassam, sátánista szimbólumokat hordtam. 13 évesen már dohányoztam egy év múlva majdnem minden hétvégén matt részeg voltam. A belső ürességet és szeretet éhségemet egy idő után már nem tudtam lefojtani, csak ezekkel. 16 évesen füveztem először. Ezután elkezdődött az igazi mélyrepülés. Csakhamar elkezdtem diszkókba, partikra, főleg technó bulikra járni és rákattantam a partidrogokra, ex, speed, hasis, kokain. Mindegy volt, hogy mi, csak kész legyek tőle.

Gyakorlatilag több mint 6 év teljes homályban telt. Nem sokra emlékszem. Borzalmas volt. A végén már nap, mint nap szúrtam magam. Igazi ronccsá váltam. 2003-ban eltökéltem, hogy leállok és elvonultam vidékre egy református drogrehabilitációs intézetbe. Azt hittem, hogy egyszerű lesz. Nagyon kedvesek és jók voltak ott velem. De az anyag nem engedett a szorításból. 4 hónapot voltam ott, amit végig kínlódtam, a kutyának sem kívánom azt a lelki szenvedést. Utána vissza Budapestre és kezdődött újra minden. Rosszabb állapotba kerültem, mint azelőtt voltam. Elegem lett, már semmi nem érdekelt. 2003. november körül már készültem a halálra. Már semmi esélyt nem láttam a menekülésre. Úgy éreztem magam, mit egy patkány a csapdában. Elfáradtam teljesen. Előtte már 3 évvel beszéltek nekem Hit Gyülekezetből való keresztény hívők Jézusról és arról, hogy milyen csodákat tett az életükben. Nem hittem nekik, mert utáltam mindig is a vallást, meg az egész hozzá tartozó mézes-mázas képmutatást és a kereszténységről azonnal arra a több évszázada megszokott általam elfogadhatatlan intézményre asszociáltam. Persze ebből nem kérek (mai napig sem).

Viszont meglepett, hogy ezek a hívők, fiatalok, nem bigott vallásos nyámnyilák, hanem valami szokatlan derű és boldogság árad belőlük. Sokszor beszéltek velem az Úrról. Arról, hogy Ő annyira szeretett minket, hogy önmagát áldozta értünk és hogy feltámadott a halálból. És Isten hajlandó megbocsátani minden bűnömet, ha felé fordulok és megbánom azokat. Túl egyszerűnek tűnt. Azt meg aztán el sem tudtam képzelni, hogy Ő, Jézus új életet képes adni nekem és megszabadítja az életemet minden nyomorúságból. Csak egy mesének, vallásos fantáziálásnak tartottam. Önmagamat pedig teljesen leírtam. 2003. december elején már öngyilkosságra készültem. Aztán egy este történt valami, amikor otthon voltam. Hogy pontosan mi, azt nem tudom, mert akkoriban elég tompa voltam az anyagtól, de megérintett az Úr Jézus és azonnal éreztem, hogy Isten hív, hogy hagyjam abba ezt az értelmetlen életet.

Ezek után még legfeljebb másfél hónapig vártam, de már tudtam, hogy Isten létezik, és azt is tudtam, a Hit Gyülekezetébe kell menjek, hogy megismerjem Őt. 2004. januárban elmentem a gyülekezetbe, bár tele voltam még kételkedéssel és nem volt nagy kedvem "szektázni meg vallásoskodni". De ott szó sem volt ilyenről. Rengeteg embert láttam, akikből valamilyen eddig általam nem tapasztalt boldogság áradt. Főleg, amikor Istennek énekelnek. Egyáltalán nem láttam őket vallásosnak, bigottnak, erőltetettnek. Inkább valóságnak tűnt a hitük. Akkor első alkalommal már megérintett Isten csodálatos jelenléte, szeretete. A következő héten befogadtam Jézust az életembe, megtértem. Lenyűgöző volt, ahogy megbocsátotta a bűneimet, és azoknak a terheitől megszabadított abban a pillanatban. Ezt belül a szívemben éreztem. Még aznap bemerítkeztem és eltemettem végleg a régi életemet. Mert újat adott Jézus. Betöltött Isten a Szent Szellemmel és akkor jöttem rá, hogy egész életemben Ő hiányzott. És ezt a hiányt semmi, soha nem tudta betölteni előtte, se pia, se anyag, se pénz, se jó cuccok, semmilyen buli. Ráébredtem, hogy Jézus valóságosan él.
Megnyílt előttem egy új valóság, amiről eddig álmodni sem mertem. Megszabadultam a drog szorításából egy szempillantás alatt. Attól a naptól nem nyomtam semmilyen drogot, sőt a dohányzásról is egy hét alatt leszoktam. Csoda történt az életemben, és ez a csoda mai napig is tart. Eltűnt a depresszió, azóta boldog, örömteli életet élek. Új barátaim lettek. Rendbe jöttek a tönkrement családi kapcsolataim. Ami pedig a leglényegesebb az, hogy mindennapos, élő és valóságos kapcsolatom van Istennel, Jézus Krisztussal. Soha nem bánom meg a megtérést, mert ez a valódi élet!

Azoknak, akik hasonló cipőben járnak, mint amiben én voltam, de másoknak is akik érzik, hogy valami hiányzik az életükből üzenem:
A filmekben, meg Tv-ben és mindenütt a világban mutatott nagy boldogság és öröm csak illúzió. Valójában Isten nélkül minden ember boldogtalan és elesett. Ne dőlj be a felszínnek. Kívülről én is mutattam a kemény fiút, de otthon, amikor egyedül voltam, tudtam, legbelül és éreztem a hiányt. Te is vágysz Istennel való kapcsolatra és az Ő szeretetére, de beültették, hogy a boldogság a pénzben, a nőkben, nagy bulikban, szórakozásban van. Ez hazugság! Jézus minden nap türelmesen vár rád, nyújtja feléd a kezét, segíteni akar, mert neki van erre hatalma, ereje, képessége. Ha felé fordulsz, nem leszel nyámnyila, anyámasszony katonája, nem veszi el az egyéniségedet, a vagányságodat. Ő nem akar semmi jótól megfosztani, csupán az eddigi értéktelen életedet kidobja a szemétre és ad helyette egy újat, boldogat, értékeset. Ne félj az újtól, hiszen a régit már ismered, talán unod is. Ismerd meg Őt és nem bánod meg. Fantasztikus találkozás lesz, csak akard. A biblia Istene most is szeretettel hív, mert Ő él. Ne utasítsd vissza!

Ui.:
Ja! És ha azzal áltatod magad, hogy egy kis bűn belefér, hát megsúgom tapasztalatból: a fűről majdnem olyan nehéz leszokni, mint a heroinról, magadtól szinte esélytelen, hogy megszabadulj tőle!!!

Norbert

Milyen családi háttérből indultál?
Édesanyám meghalt 4 éves koromban, édesapám pedig 9 éves koromban, utána a bátyámék neveltek. Felkerültem Pestre, elvégeztem a mechanikai műszerész szakmát, utána hivatásos gépkocsivezető lettem. Visszamentem vidékre dolgozni, nagyon jól kerestem. A nős kollégákkal állandó volt a szórakozás, amihez hozzátartozott az ivás is. Egyre jobban rászoktam az alkoholra, hogy már vezetés közben is ittam, arra sem emlékeztem, hogyan dolgoztam végig a műszakot. A végén már úgy volt, ha nem ittam, akkor már remegtem. Tudtam, hogy a szondakönyvet mikor vezetik rólam, és akkor tudtam, hogy akkor nem szabad innom. Ez tovább folytatódott, 1989-ben egy éjszakai műszakba kimentünk Mányra egy éjjeli mulatóba, és visszafelé már annyira ittas voltam, hogy kiegyenesítettem egy kanyart, és balesetet szenvedtünk. Akikkel voltam, azok kiestek az autóból. Én magamhoz tértem, nem találtam őket sehol. Végül megtaláltam őket, eszméletlenek voltak. Ekkor egy bauxit kutató üzem portájához szaladtam, onnan kértem mentőt. Mire visszaértem a helyszínre, addigra ott voltak a mentők, és csodálkoztak, hogy én voltam a sofőr, mert nekem szinte semmi bajon nem volt, pedig az autó fülkéje teljesen összelapult.

Ez az eset nagyon megrázott, a munkahelyemet a baleset miatt elveszítettem. 1 év börtönbüntetést kaptam, melyet felfüggesztettek 3 évre. Az ivást továbbra sem tudtam abbahagyni, egyre mélyebbre kerültem. Egészségi állapotom egyre inkább romlott. Kétszer lebénult a bal felem. Akkor nagyon megijesztett az orvos, azt mondta, hogy ha így folytatja, akkor fél évem van hátra.

Nagyon meg akartam gyógyulni, különböző kezeléseket kaptam, amik javítottak az állapotomon. Több hónapig akkor nem is ittam. Amikor mindenem helyrejött, akkor visszamentem dolgozni.. kubikosként dolgoztam. Azonban szinte az első naptól kezdve újra a pohárhoz nyúltam. 7-8 hónap múlva, újra lebénultam, agyvérzést kaptam.

A barátaim tanácsára elvonókúrára mentem Kiskovácsiba és másfél évet húztam ki. Ott alkohol nem volt, helyette rászoktam a nyugtatókra. Tovább nem tudtak ott tartani, elbocsátottak. Hajléktalan szállóra kerültem és ott meg az volt a baj, hogy gyógyszereket nem tudtam szerezni, így visszaszoktam az alkoholra. Emiatt onnan is kirúgtak. Már boltba loptam, hogy alkoholhoz jussak

Utána Dolinára kerültem, ez egy elvonóintézet. 1996-ban onnan is kirúgtak 1 hónapra, mert nem tudtam abbahagyni az ivást.
Hajléktalanként éltem, az állapotom annyira romlott, hogy már hallucináltam is. De volt bennem egy kiáltás Isten felé, hogy segítsen miközben feküdtem a mezőn. Akkor Isten segített, a hallucináció megszűnt. Lementem az állomáshoz, úgy éreztem, hogy elmúlt az elvonási tünet, olyan lett az állapotom, mintha nem is ittam volna, nem voltam zaklatott, űzött, hanem békességem volt. Akkor eszembe jutott, hogy van két hetem még, hogy visszavegyenek az intézetbe, mit csináljak addig, hogy kibírjam alkohol nélkül. Visszamentem Kovácsiba, ott felvettek és ott is csodálkoztak, hogy nem kérek se nyugtatót, se semmit. Kérdezte is a főorvos, hogy nem is remegek? Csodálkozott a főorvos, hogy nincs remegésem, stabil voltam. Megengedte, hogy itt maradjak addig, amíg visszamehetek Dolinára.

Dolinára visszakerültem, ahol volt egy büfés, akik keresztények voltak. Ők többször elhoztak Hit Gyülekezetébe Budapestre. Több Istentiszteleten is voltam, mire megtértem Istenhez, mert volt bennem egy ellenállás, amikor megtérésre hívták ki az embereket. Engem igazán akkor érintett meg az Úr, amikor el kezdtem azon gondolkodni, hogy van valami oka annak, hogy eljövök Istentiszteletre. A Bibliát olvasgattam. Olvastam a Bibliában, hogy Jézus letette az életét miértünk, és nekünk is le kell tenni az életünket. Ezeken elmélkedtem, meg azon, hogy ha leteszem az életemet, akkor megnyerem az életemet. Rájöttem, hogy azért vagyok ilyen állapotban, mert én még meg akarom tartani az életemet. Rájöttem, hogy ez a bűn. Nem tudtam, hogyan lehet ezt letenni? Azt gondoltam, hogy Isten ezt el tudja venni tőlem. Ha tényleg igaz, akkor elhiszem, ha tényleg kiveszi ezt belőlem. Csukott szemmel gondolkodtam, és akkor belül a szívemben éreztem egy nagy forróságot, elkezdtem nagyon, de nagyon sírni. Ez elmúlt, és utána teljesen könnyűnek éreztem magam. Tudtam, hogy már nem az vagyok, ami előtte voltam. Tudtam, hogy nem kell már az, ami addig kellett.

Utána teljesen elköteleztem magam az Úrnak, házi csoportba jártam. Ima által visszakaptam a jogosítványomat. A büfés ismerősömnek lettem az alkalmazottja, ott is megálltam a helyemet. Teljesen megszabadultam az alkoholtól. Egyre jobb munkahelyre kerültem, egyre jobb helyekre helyezett az Úr. Jelenleg műszakvezető vagyok. Van autóm, nem vagyok hajléktalan. Azóta szolgálok a gyülekezetben is.

Mit üzensz azoknak akik még abban vannak amiből kijöttél?
Az Úr közel van a megtört szívekhez. Nincs más segítség csak Jézus! Ha valaki szívből meg akar szabadulni az alkoholtól, az próbálja meg az Urat. Az Úr odahajtja a fülét azokhoz, akik Őhozzá kiáltanak. Ez történt velem is.

- Milyen volt a gyerekkorod?
- A gyerekkorom elég kemény volt, benne voltam a bűnös életbe rendesen, szorgalmasan. Dohányoztam, szinte mondhatom azt, hogy a csavargás az mindennapos volt az életemben. Az iskolai évek teljes káosz volt, nem is végeztem el egyből a 8 általánost, abbahagytam a sulit. ?
?
- Magadat zártad ki, vagy kirúgtak?
- Volt benne bukás is, meg a csavargás miatt. Nem tanultam, emiatt elmaradt a dolog. Utólag sikerült a 8 általánost letenni. A dohányzásra van egy jó bizonyságom. Romhányban dolgoztam a csempegyárba 3 műszakban, folyamatos műszakban, hétvégeken is, és a fizetés után 10-étől számítva hónap végéig úgy normálisan megvettem a napi 2 doboz Szofit. Akkor még meg tudtam venni. Aztán jött egy olyan időszak, - jött a három gyerek közben -, hogy nem voltunk túl jó helyzetben anyagilag, és a hónap végén már nem tudtam megvenni a cigit, aztán mindig kunyeráltam a munkahelyen. Ez egy kicsit hátba ütött, hogy ezt nem kellene csinálnom. Ezt nagyon meguntam, és egyszer hazamentem, se a gyerekek, se a Szilvi nem volt otthon - még nem voltam megtérve -, de letérdeltem a szobába. Csak úgy szóltam az Úrhoz, hogy segítsen abban, hogy én leszokjak a cigiről, mert én ezt nem tudom megvenni, nem akarok kunyerálni, szégyenérzetem van tőle, és én ezt meguntam meg egyébként is már elegem lett a cigiből. Aznap délután én bementem dolgozni a munkahelyemre, volt 6 szál Szofim, ha jól emlékszem rá, és ezt így összecsavartam, eldobtam a gyufát, cigit, mindent, és kész. Teltek-múltak a napok és nem hiányzott a cigi. Annyit éreztem, hogy a gyomrom egy kicsit össze van szűkülve, de enni tudtam, nem volt semmi problémám, mint másoknak, hogy kell a szotyi, meg az édesség, ami pótolja a cigit. Nekem semmi nem kellett. Közbe a munkatársaim piszkálgattak. Volt egy kolléganőm, egy idősebb néni, Ő mindig mondta, hogy Árpika gyújtson rá, gyújtson rá! Kínálgatta a cigit is. Azt mondtam, hogy nem kell. És azóta 1 szál cigit nem szívtam el, teljesen leszoktam róla. ?
?
- Mit üzensz azoknak, akik még dohányoznak? Szerinted mi a megoldás?
- Azt üzenem Nekik, hogy szóljanak az Úrnak, kérjék Őt, hogy segítsen abban, hogy leszokjanak, és össze kell gyűrni és el kell dobni, mert a hit cselekedetek nélkül megholt.

Árpi

- Milyen háttérből jöttél?
- Én egy nagy alkoholista voltam, amiből már rég éreztem, hogy meg kellene szabadulnom, de nem jött, nem volt akaraterőm, és mindig öngyilkos akartam lenni. Én agresszív voltam, én mindent csináltam, csak jót nem. Én előlem már a gyerekeim, feleségem rohangáltak, vasvilla, balta, ami a kezembe került, minden repült a kezemből feléjük, és csak az Isten mentette meg őket. Engem a börtöntől, őket meg a haláltól.

Egyszer én ebbe belegondoltam és olyan helyre jártam alkoholt fogyasztani, ahol házilag csinálták a pálinkát és akkor én attól a pálinkától majdnem megvakultam. Kettős látásom lett tőle. Megtámadta az idegrendszeremet, meg a szememet és akkor én fogtam magam és ahogy akkor jött nekem a keserűség, én letérdepeltem (jól mondja azt a Biblia, hogy Jézus nevére minden térd meghajol, az enyém meghajolt, pedig akkor még nem is igen ismertem Jézust) és azt mondtam, hogy Istenem, ha Te létezel, akkor szabadíts meg, vagy pusztíts el engem, mert én nem akarlak vakon dicsérni. Akkor én 2 nap múlva olyan akaraterőt kaptam, hogy senki nem tudott volna visszatartani attól, hogy elmenjek elvonókúrára. Így elmentem elvonókúrára. Pomázon voltam 6 hétig, a 7. hétnek a végén hazaengedtek. Normális esetben nem engednek haza, csak 3 hónap múlva. Engem azért engedtek haza korábban, mert tudták, hogy én fogom szedni a gyógyszert, amivel kezeltek. Én 4 napig bevettem azt a gyógyszert, de utána nekem már nem volt szükségem a gyógyszerre. Mondtam a feleségemnek, hogy nekem ez a gyógyszer nem kell többet, nem iszok én úgysem. És azóta én nem fogyasztok alkoholt. Ez 1998-ban volt.

Utána az anyagi helyzetünkben voltak nehézségek. Depressziós is lettem, mert munkanélkülivé váltam a 90-es évek elején, akkor albérletbe laktunk, az ingóságokon kívül semmink nem volt. Ahogy én ezt felfogtam józan állapotban, amikor már 98 után kijózanodtam, az életem teljesen világos volt előttem, és feltettem a kérdést, hogy most mi legyen, mihez kezdjek? Bepánikoltam, és ettől depressziós lettem. Sírtam, kétségbeestem, és az albérletet is el kellett hagyni, mert nem tudtam fizetni. Én sírdogáltam még éjszaka is, a feleségem meg imádkozott, és Őt csak meghallgatta az Úr ezek után, mert az imára az jött, hogy neki el kell mennie az önkormányzathoz és ott kérnie kell szükséglakást. És akkor jött fel bennünk a dolog, hogy egy eltartási szerződést is kötnénk valakivel, hogyha akadna valaki. Az önkormányzatnál azt mondta az ügyintéző, hogy nem tud igazán segíteni, de van még egy lehetőség, de ha ez nem segít, akkor már ő sem tud segíteni. Megadott egy címet, hogy van egy idős bácsi, akit gondozni kellene. A bácsi már olyan állapotban volt, hogy ágytálazni kellett, és már intézték, hogy elkerül egy elfekvőbe.
A feleségem imádkozott ezért a dologért, és este, amikor hazajött a munkából együtt elmentünk hozzá. Ahogy meglátott bennünket és megbeszéltük a dolgot, mondta, hogy akár már holnap mehetünk az ügyvédhez, hogy megkössük az eltartási szerződést. Meg is történt ez, 3 napon belül elkészült a szerződés. Oda bejelentkeztünk és elmentünk takarítani a házikót, hogy odaköltözzünk minél hamarabb. Így kezdődött az anyagi helyzetünk helyreállása 94 novemberében. Ezután nekem jött egy telefon, hogy menjek vissza a volt munkahelyemre, lenne-e kedvem szőlőt metszeni. Visszajártam szőlőt metszeni és dolgozni. Ott meg már minden hétvégén fizettek, úgyhogy a pánikba esésemnek semmi értelme nem volt, mert az Úr már akkor el kezdett bennünket anyagilag támogatni.

Utána 98-ban ennek az idős bácsinak volt egy öreg ruhásszekrénye, ami jó állapotba volt, és egy ismerős, a Márton, aki Erdélyből került ide, költözött a mi korábbi helyünkre, ahol albérletben laktunk. Ő pedig bútorrestauráló volt. Ő eljött hozzánk, mert egy levelünk még a régi címünkre ment, az ő lakására, ezért elhozta nekünk a levelet, és így meglátta ezt a régi szekrényt, és nem hagyott bennünket békén, hogy adjuk el neki. Mondtuk, hogy nem a miénk a szekrény, hanem a Józsi bácsié, akit eltartottunk. Megkérdeztük a Józsi bácsit, aki azt mondta, hogy ő nem bánja, csak hozzunk helyette egy másikat. Így is lett. Feltettük a szekrényt az autó tetejére, és elvittük. Útközben beszélgettünk, és ő mondta, hogy gyülekezetbe jár, és azóta van jobb élete, mióta az Úrban jár. Mondta, hogy ha úgy gondoljuk, menjünk el vele szombaton Istentiszteletre Gyömrőre, ő elvisz bennünket.

El is vitt bennünket. Készültünk a feleségemmel, be is ültünk az autójába és elvitt bennünket. Azon a napon meg is tértünk. Attól kezdve nekem kezdett tisztulni az elmém, a fejem, mindenem, a lelkem is, de még sokáig a depresszióval küszködtem. Közben jött a leszázalékolás, mert rosszul lettem, érszűkületem volt a nyaki ütőérnél, és depresszióval is kezeltek. Benn voltam a kórházba 1 hétig, kiírták a gyógyszereket. Megtérésem után fél évre imádkoztak értünk, és az imák után egyre jobban lettem. Korábban úgy tekintettem az emberekre, mint aki mindenkire haragszik, de az imák hatására el kezdtem mosolyogni. Egész életembe vasvilla nézésem volt, ha nem is haragudtam, akkor is, ha valakire ránéztem, azt hitték, hogy haragszom. Most meg már mindig mosolygok. Még akkor is, ha valamire ideges lehetnék, akkor is mosolyogni tudok. Egyszer elmentem az orvoshoz, aki depresszióval kezelt. Megkérdeztem, hogy főorvos asszony, muszáj ezt a gyógyszert mindig szednem? Azt mondta, hogy meg kell tanulni vele együtt élni. Mondtam neki, hogy ne haragudjon főorvos asszony, de én nem fogok ezzel együtt élni, mert nekem ez nem kell. Kérdezte, hogy mi történt? Mondtam neki, hogy én elmentem egy Istentiszteletre, megtértem az Úrhoz, befogadtam Jézus Krisztust a szívembe, és már nem kell nekem ez a gyógyszer, én meggyógyultam ebből a betegségből. Azt mondta, hogy rendben van, akkor nem írunk fel többet. Én örülök - mondta az orvos -, ha úgy jön vissza egy beteg, hogy már nem kell neki a gyógyszer.

Ezen az udvaron, ahol megkaptuk ezt a házat, mivel az eltartási szerződés alapján örököltük, volt egy mészoltó telep, ami 3 oltómedencével működött, meg gépekkel. Ezt is megörököltem, csak a munkát bérlők csinálták. Amikor a bérlők elmentek, mert bezáratták velük, akkor én megpróbáltam megkérni az engedélyt, hogy csinálhassam én a munkát. Az engedélyt én sem kaptam meg, ekkor megint elkeseredtem. Azt mondták a testvérek (akikkel egy gyülekezetbe járok), hogy ne csüggedj el, ne lankadj el, hanem dicsérd tovább az Urat, és figyeld meg, hogy neked jobbat akar az Úr adni, nem ilyet. És ez így lett, az Úr tényleg jobbat adott, mert azt a pénzt, amit abból a munkából megspóroltam volna 2 év alatt, azt a pénzt én egy tollvonással megkaptam. Ugyanis ebben a házban anyai öröksége volt Józsi bácsi (az eltartottam) gyermekeinek. 8 gyereke volt és azok nem vállalták Józsi bácsi ápolását. Anyai örökségük viszont volt nekik, ezért mi csak fél házra köthettük az eltartási szerződést. A két legszegényebb fia eljött hozzánk, és azt mondták, hogy amiért ilyen szépen gondoztátok az apánkat, ezért átadjuk nektek az anyai örökségünket ajándékba. Elmentünk az ügyvédhez, ők aláírták az ajándékozási szerződést, én is aláírtam, hogy átvettem és fizettem érte 120.000 forintot illetéket. Tehát ez a 2.400.000 forint nekem vagyoni alapon jött be. Ezután megint megkönnyebbültem, hogy tényleg milyen csodálatos az Úr, hogy megadta nekem ezt a könnyebbséget, hogy nem kellett érte dolgoznom. Így áldott meg az Úr.

A mostani autónkért 6 évet imádkoztunk, először akkor, amikor a Marilyn Hickey itt volt a gyülekezet csarnokába, akkor felíratta velünk, hogy hiszem, hogy jövő év szeptember 4-én nekem meglesz az autóm. Akkor nem lett meg az autó, de most 6 év után meglett az autóm. Megkaptam. Az egészségem is helyreállt. 5 éven keresztül 50%-os rokkantnak minősítettek érszűkület miatt. Visszahívtak felülvizsgálatra, ahol megállapították, hogy megszűnt az érszűkület. Vizsgáltak, és nincs érszűkület a nyakamban. Ezért én dicsérem az Urat és szeretem. Azelőtt is mintha szerettem volna, de akkor az alkohol, meg az életmódom nem hagyott.
Egyébként gyerekkoromban sem szerettem élni, a szülői házból is mindig világgá akartam menni. Nekem nem volt jó sorsom, de most már nem mondanám, hogy meg akarok halni, hanem mindig azt mondom, hogy én örökké akarok élni. Azt el is felejtettem mondani, hogy kétszer gyomorvérzést kaptam. Egyszer olyan gyomorvérzést kaptam, a buszmegállóban összerogytam, eszméletlen lettem, miután vért hánytam. A feleségem hozott gyorsan vizet, rám locsolta, pofozgatott, akkor magamhoz tértem, és így haza tudtam menni, ahol átöltöztem, mert ruhát kellett cserélnem a vér miatt, és onnan vitt el a mentő. És nem kellett megműteni azt sem.
A következő gyomorvérzés rá 1 évre történt, mert nem igazán vigyáztam magamra, dolgoztam is keményen. Volt, aki alig várta, hogy hazaérjek a kórházból, 1 hetet pihentem otthon, aztán mentem garázst építeni. Nem vagyok kőműves, de értek sok mindenhez. Az Úr megadta nekem ezt a tehetséget, hogy fel tudnám építeni a házamat is az Úr segítségével, Aki eddig is irányította a kezemet és bízom benne, hogy ezután is fogja irányítani, mert szerettem mindig is dolgozni, meg tudok is, kovács szakmában, lakatos szakmában, mindenben.

- Mit üzensz azoknak az embereknek, akik az alkohol fogságában vannak és ugyanúgy üldözik a családjukat, mint korábban Te?
- Nekik is csak azt tudom mondani, amit magamnak, hogy térjenek meg, forduljanak az Úrhoz, és Ő megszabadítja őket. Gyakorolni kell a hitet, hit kell, hogy legyen bennük, ami erősödni fog, de ha Isten Igéjét nem hallják, - mert a hit hallásból származik -, akkor nem tudják, hogy mibe higgyenek.

2000 februárjában tértem meg dicsőség Istennek. 1982-óta függőségben voltam a cigarettával oly annyira hogy a szabadulásom előtti pillanatig napi 2-3 dobozzal is elszívtam. Annyira szenvedélyem volt, hogy (megtérésem időszakában otthon voltam gyesen a kisebbik gyermekemmel.) volt időm ennek a szenvedélynek minden percét kihasználni. Mert sajnos egy olyan állapotban voltam az utolsó időszakban, hogy egyik cigit a másik után szívtam el. A férjem meg is jegyezte több alkalommal, hogy most oltottad el és már megint rágyújtasz. Próbáltam ezt úgymond takargatni, hogy ez nem így van. El akartam vele hitetni, hogy nem egymás után gyújtottam rá. Sajnos nem csak ez volt a probléma, hogy rengeteget cigarettáztam, hanem az is hogy olyan dührohamaim voltak, hogyha nem volt otthon cigim, hogy a férjem inkább elment venni nekem, a boltba, vagy ha nem volt más, akkor a kocsmába is képes voltam elküldeni, csak hogy hódolhassak ennek a szenvedélynek. 2001-ben elmentem egy szabadító szolgálatra, hogy meg szabadulhassak a cigarettától, a hogy a gyülekezet felé tartottam olyan dolgok történtek velem hogy, addig el sem tudtam volna képzelni és hinni, hogy milyen sötét erők uralják az embert.
Az egyik férfi ismerősömmel és egy testvérnővel megbeszéltük, hogy mid hármunknak szüksége van a szabadító szolgálatra, és a nap elmegyünk együtt, hogy szabadok lehessünk a cigarettától a következő dolog esett meg velem, ahogy kiszálltunk az autóból és elindultunk a gyülekezet kapuja felé, és már ott elkezdték ezek a sötét erők, azt hogy megakadályozzák a szabadulásomat a cigiből. Ugyanis a történt, hogy az egyik keresztény testvérnővel beszélgettem és a beszélgetésünk során több alkalommal, mondta nekem, hogy nem érti, hogy mit beszélek, (magamban csodálkoztam, hogyhogy nem érti, hogy mit mondok, hiszen rendesen kiejtem a szavakat, és én tudom, mit beszélek.) a beszélgetésünk abba maradt, mivel közben a kisebbik kapuhoz értünk mivel csak ott lehetett akkor bemenni. És ahogy be akartam menni a kapun. Egyszer csak a mellkasomon egy olyan hatalmas kezet éreztem, ami teljesen befedte a mellkasom, és elkezdett a kapuból hátrafelé kilökni az úttest felé. Az egyik testvérnő előttem ment, a férfitestvérem pedig a hátam mögött jött, amiért nagyon hálás vagyok, ugyanis észrevették, hogy mi történik velem és az egyikük a kezemet, fogta és húzott be a gyülekezetbe, a másikuk pedig tolt és én meg artikulátlanul csak annyit tudtam mondani, hogy nem tudok menni. Ezúton nagyon hálás vagyok a két testvéremért, hogy akkor ott nem történt semmi tragédia, és hárman győzelmet arattunk a sötét erők felett. És a nap sikerült megszabadulni a cigarettától. 6 hónapig nagyon jól bírtam tényleg szabad voltam, de egyik meglankadásom pillanatában megengedtem, a démonnak, hogy újra jogot formáljon az élet felett, most már utólag nagyon bánom ezt a lépésemet.
Jézus Krisztus győzött, ugyanis 2003 áprilisában Németh Sándor egyik tanítása, annyira betalált a szívembe hogy azt mondtam, hogy én nem akarom, hogy az ördög TERVET KÉSZÍTSEN, ÉS JOGOT FORMÁLJON AZ ÉLETEMBEN. Alig vártam, hogy bejelentsék, hogy szabadító szolgálat lesz, amikor végre meg volt az időpont, hanyatt homlok rohantam, hogy újra élvezhessem a szabadságot, most már áprilisban volt 2 éve, hogy nem gyújtottam rá! Dicsőség Istennek a szabadításáért. Dicsőség Istennek, hogy Ő tegnap ma és mindörökké ugyanaz.
Ha te a cigi rabja vagy, tudd meg neked sem kell folytatni az önpusztítást, mert Jézus Krisztus megváltott a cigitől is és azt akarja, hogy vedd át személyesen a szabaduló leveledet.

Ildikó